NB I

Pacsi: középszerű légiósok helyett fiatal magyarokat játszattam

A szülinapján kirúgott tréner szakmailag el tudja fogadni a vezetőség döntését.

A Rangadón is olvashatták szerda délután, hogy a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetősége szerződést bontott a csapat edzőjével Pacsi Bálinttal. A szülinapján távozó trénert az NK Osijek elleni szerdai stadionavatón Vörös Csaba pótolta, a vezetők elmondása szerint pedig az új edzőt a következő bajnokiig megnevezik.

A leköszönő Pacsi a Haladás hivatalos honlapjának mondott néhány szót búcsúzóul.

Ezt olvastad már?
Felderítőúton járt a Puskás-szektor egyetlen szurkolója

– Nem így képzeltem el a születésnapomat – mondta a szerdán 43 éves Pacsi Bálint. – Az utolsó leheletemig dolgoztam a Haladásért. Szakmailag el tudom fogadni a váltást, hiszen a csapat nem hozta a várt eredményeket. Köszönettel tartozom a vezetőknek, hogy irányíthattam szeretett klubomat, ahol felnőttem. Minden pillanatot élveztem, amit stábommal és a játékosokkal töltöttem. Döntéseimet mindig a magyar labdarúgás érdekei vezérelték, középszerű légiósok helyett fiatal magyar játékosokat szerepeltettem.

– Egyetértek Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével: a tehetségeknek 16-18 éves korban kell megismerniük a felnőtt profi futballt, hogy fejlődésük biztosított legyen. Köszönöm a játékosoknak, hogy minden tőlük telhetőt megtettek az edzéseken és a mérkőzéseken. Sok sikert kívánok az utánam következő szakmai stábnak – zárta Pacsi.

Pacsi (balra) a tehetségeket részesített előnyben Fotó: haladas.hu
Olvasói sztorik