Nemzetközi foci

16 éves csodacsatárral készül a német U21-es válogatott a magyarok ellen

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images

Youssoufa Moukokot, a Borussia Dortmund 16 éves labdarúgóját is meghívták a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságra utazó német keretbe.

A szövetség honlapjának hétfői közlése alapján Stefan Kuntz edző 23 labdarúgóra számít, közöttük négy újoncra. Moukoko mellett Malick Thiaw, Mateo Klimowicz és Anton Stach először szerepel az együttesben. Moukoko az idényben 13 bajnoki és egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen már a felnőtteknél is pályára lépett a Dortmundban, ezalatt háromszor volt eredményes. Az U19-es korosztályos csapatban ősszel három meccsen tíz gólt szerzett.

A magyarokkal egy csoportban szereplő németek először éppen Gera Zoltán együttesével játszanak, majd Hollandia és Románia lesz Kuntzék ellenfele. A magyar válogatott felkészülését nem várt csapás érte, mivel

az MTK-s, Schön Szabolcs és Nagy Zsombor, valamint a vasasos Szilágyi Zoltán hétvégén pozitív koronavírustesztet produkált, ezért ők nem lehetnek ott az Európa-bajnokságon. A betegségéből csak a napokban felépülő zalaegerszegi Szánthó Regőt és Gergényi Bencét is óvatosságból hagyta ki Gera.

A fentiek miatt a magyar csapatban is lesznek újoncok, egészen pontosan heten: Dárdai Pál, Bese Balázs, Mocsi Attila, Tamás Olivér, Varju Benedek, Kata Mihály, Skribek Alen.

Olvasói sztorik