Az FC Barcelona történetében csupán egyszer fordult elő, hogy a vasárnapinál többen vettek volna részt a katalán klub elnökválasztásán. A statisztika szerint 2010-ben 57 088-an szavaztak, most 55 611-en.
Laporta 2.0 – írta a Marca, amely ezzel jelezte, hogy a klubot 2003 és 2010 között már irányító Joan Laporta győzött a Barcelona elnökválasztásán, rá 30 184-en voksoltak (54,28 százalék). Víctor Font 16 679 (29,99 százalék), míg Toni Freixa 4769 (8,58 százalék) szavazatot kapott.
Az új elnök, aki azzal kampányolt, hogy mindent elkövet Lionel Messi megtartása érdekében, már jelezte is, hogy az argentin labdarúgó gratulált a győzelméhez.
Nagyon jó volt látni, hogy Messi szavazni ment, ez még egy bizonyíték arra, hogy szereti a Barcát. Meggyőződésem, hogy maradni akar. És igen, már gratulált is nekem a győzelem után, azt hiszem, hogy ez normális
– idézte a Marca.
Laporta bejelentette, hogy Óscar Grau helyett Ferran Reverter, a MediaMarktSaturn szórakoztatóelektronikai terjesztési csoport vezetője lesz a klub vezérigazgatója.
A RAC1-nek adott interjúban azt is jelezte, hogy Jordi Cruyffra fontos feladatkörben számít, a kínai Sencsen FC jelenlegi edzője szerdán érkezik Barcelonába.
A kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kosaras, a jelenleg a Barcát erősítő Pau Gasol az elsők között gratulált Laportának, „sok sikert és örömöt” kívánt az elnök új projektjéhez.
Enhorabona a @JoanLaportaFCB i a tot l’equip d’@estimemelbarca!
Esperem que aquests propers anys estiguin plens d’èxits i d’alegries pel club.
Força Barça! 🔵🔴
— Pau Gasol (@paugasol) March 7, 2021
Hasonlóképpen cselekedett Pep Guardiola, a Manchester City edzője is, aki ugyancsak a Twitteren keresztül üzent.
Moltes felicitats, Jan!
Moltes felicitats, President!
Visca el Barça! https://t.co/RxSnCoi9PP— PepTeam (@PepTeam) March 7, 2021
De így tett Carles Puyol, a klub korábbi legendája is.
Felicitats @JoanLaportaFCB. Sort i encerts. Gran imatge veure els tres candidats junts. @tonifreixa @victor_font 👏👏👏 Visca el Barça 💙❤️
— Carles Puyol (@Carles5puyol) March 7, 2021
Laporta persze tesz is a népszerűségért, már vasárnap este jelezte, csatlakozik a csapat utazó keretéhez, és ott lesz szerdán Párizsban a PSG elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.
Elmegyünk Párizsba, hogy bemutassunk egy nagy feltámadást
– jelentette ki Laporta.
A franciák az első meccset 4-1-re nyerték meg idegenben, a visszavágón kisebbfajta csoda kellene a továbbjutás kivívásához.
A Barcelona előző elnöke, Josep Maria Bartomeu október végén mondott le tisztségéről, azóta ideiglenes megbízatással a gazdasági bizottság vezetője, Carles Tusquets irányítja a klubot. Bartomeut hűtlen kezeléssel és korrupcióval vádolják, egy hete elő is állította a katalán rendőrség, amely a Nou Camp stadionban is házkutatást tartott.
Az előző elnök távozásakor még heten gondolták úgy, hogy három hónappal később versenybe szállnak majd a tisztségért, de végül négyen indultak, köztük a klubot 2003 és 2010 között már irányító Laporta. Az ő első regnálása alatt a Barcelona kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a spanyol bajnokságban pedig négy alkalommal hódította el a trófeát.
Laportára pénzügyi szempontból is nehéz feladat vár, a Barcelona bruttó adóssága legutóbb 1,173 milliárd euró volt, tavaly a játékosokkal sikerült egyezségre jutni a fizetésük csökkentését illetően, ugyanakkor decemberben a klubnak halasztania kellett a futballisták bérének átutalását. Laporta azt reméli, hogy 6-7 százalékos éves nyereséget ér el, és szeretné helyreállítani a pénzügyi fegyelmet.