Nemzetközi foci

A MU törte meg a City szédületes sorozatát

Dave Thompson / POOL / AFP
Dave Thompson / POOL / AFP

A Manchester United megszakította a Manchester City 21 meccses győzelmi sorozatát.

A City utoljára november 21-én, a Tottenham elleni bajnokin kapott ki, azóta 28 tétmeccset hozott le veretlenül, és ezek közül a legutóbbi huszonegyet megnyerte.

Most azonban nagyon rosszul kezdődött a városi rivális elleni rangadó a City szempontjából, hiszen Gabriel Jesus fél perc után buktatta Anthony Martialt, a büntetőt pedig Bruno Fernandes úgy is belőtte, hogy Éderson eltalálta az irányt, és bele is ért a labdába.

A MU a második félidő elején is szerzett egy gólt, Luke Shaw nyargalt el a 16-osig, majd a Marcus Rashfordtól visszakapott labdát a bal alsóba lőtte.

A City magához képest gyenge napot fogott ki, Ilkay Gündogan és Kevin De Bruyne sem tudott varázsolni, Raheem Sterling pedig nem élt a lehetőségeivel. A United a győzelemmel visszavette a második helyet, de még mindig 11 pont a hátránya a City mögött.

A Tottenham 4-1-re győzött a Crystal Palace ellen, Gareth Bale és Harry Kane is duplázni tudott, utóbbi a szezon egyik legszebb gólját szerezte.

Premier League, 27. forduló:

Manchester City – Manchester United 0-2 (0-1)
gól: Bruno Fernandes (2., 11-esből), Shaw (50.)

 

Liverpool – Fulham 0-1 (0-1)
gól: Lemina (45.)

 

West Bromwich Albion – Newcastle United 0-0

 

Tottenham Hotspur – Crystal Palace 4-1 (1-1)
gól: Bale (25., 49.), Kane (52., 76.), illetve C. Benteke (45+1.)

 

hétfőn játsszák:
Chelsea – Everton 19.00
West Ham United – Leeds United 21.00

 

A tabella:
1. Manchester City 28 56-19 65 pont
2. Manchester United 28 55-32 54
3. Leicester City 28 48-32 53
4. Chelsea 27 42-25 47
5. Everton 26 39-33 46
6. Tottenham Hotspur 27 46-28 45
7. West Ham United 26 40-31 45
8. Liverpool 28 47-36 43
9. Aston Villa 26 38-27 40
10. Arsenal 27 35-28 38
11. Leeds United 26 43-44 35
12. Wolverhampton Wanderers 28 28-37 35
13. Crystal Palace 28 30-47 34
14. Southampton 27 33-44 33
15. Burnley 28 20-36 30
16. Newcastle United 27 27-44 27
17. Brighton 27 27-35 26
18. Fulham 28 22-33 26
19. West Bromwich Albion 28 20-56 18
20. Sheffield United 28 16-45 14

Olvasói sztorik