NB I

Horváth Ferenc elmondta, mi a baj az újonc Balmazújvárossal

A vezetőedző azt is elárulta, miért hagyta ki legutóbb a csapat egyik legjobbját a keretből.

Az NB I-es újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0-s vereséget szenvedett szombaton az Újpesttől, így a tabella utolsó helyén áll öt pontjával. A klub honlapjaszerint akik látták a mérkőzést, azok tanúsíthatják, hogy ebben a játékban bőven benne volt akár a győzelem is. Ezek után nem kell kidobni minden a kukába, és nem kell nulláról kezdeni az építkezést. Horváth Ferenc vezetőedzőt kérdezték a találkozóról.

– Jól játszottunk, ült minden, amit elterveztünk, meg tudtuk valósítani elképzeléseinket. Helyzeteink voltak, magabiztosan védekeztünk, „kézben volt a meccs”, ennek ellenére vereséggel kellett lejönnünk a pályáról. Ezt pedig nehéz feldolgozni. Ezen a szinten az ilyen hibák, melyeket az utolsó meccseken elkövettünk, egyszerűen nem férnek bele. Itt végig koncentrálnia kell mindenkinek, mert egyetlen rontás pontokba kerülhet. Ezt kell tudatosítanunk mindenkiben.

Ezt olvastad már?
Szentes Lázár ismét NB I-es kispadot kaphat

A ziccerek értékesítésével vannak elsősorban gondjaik, valamint az egyéni hibákkal.

– Ezért is fáj ennyire ez a vereség. Ha átszaladnak az ellenfelek rajtunk, egy újonccsapaton, akkor rendben van, de itt nem erről volt szó. Még nem találkoztunk eddig olyan ellenféllel, aki ellen ne tudtunk volna helyzeteket kidolgozni, vagy „lefociztak volna bennünket.”

Haris Attila most nem volt a keretben, a vezetőedző elmondta az okokat is.

– Attila a korábbi hat bajnoki mérkőzést végigjátszotta. Nagyon ügyes, sokra hivatott labdarúgó. A heti edzéseken úgy éreztem, hogy fejben egy kicsit elfáradt, s ezért jobbnak láttam, ha most pihen. Másik ok pedig az, hogy vannak a keretben még olyan labdarúgók, az ő posztján is, akiknek lehetőséget akartam adni a bizonyításra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik