NB I

Serie A-s csapatnál is megfordult a Mezőkövesd új igazolása

Új játékos érkezését jelentette be a borsodi klub.

Hivatalos honlapján jelentette be a Mezőkövesd Zsóry FC Frano Mlinar érkezését. A horvát védekező középpályás szabadon igazolható volt, a Dinamo Zagreb csapatában nevelkedett, de a Lokomotiva Zagrebnél mutatkozott be az első csapatban – írja a mezokovesdzsory.hu.

Ezt olvastad már?
Hihetetlen: Iniesta is otthagyná a Barcát?

A 25 éves játékos – aki tagja volt hazája U21-es válogatottjának is – pályafutása során megfordult az Inter Zapresic, az Udinese és az Aarau csapatánál is. Legutóbbi klubja a svájci másodosztályú FC Will volt. Mlinar elsősorban a középpálya közepén érzi otthon magát, védekező középpályásként kapott legtöbbször szerepet eddigi klubjaiban.

A Rangadó úgy tudja, ezzel az is eldőlt, hogy a Mezőkövesd nem szerződteti Iszlai Bencét, aki több napon keresztül együtt tréningezett a csapattal, ám már nem látogatja a borsodiak edzéseit.

Mlinar a horvát korosztályos válogatottakban is szerepelt Fotó: mezokovesdzsory.hu
Olvasói sztorik