Nemzetközi foci

Hihetetlen: Iniesta is otthagyná a Barcát?

Megdöbbentő választ adott a spanyol világklasszis.

Nem a legszebb napokat élik a Barca-szurkolók mostanában: kedvenc csapatuk kettős vereséggel alul maradt az ősi rivális Real Madriddal szemben a Spanyol Szuperkupában, Neymart továbbra sem sikerült pótolni, a Betis elleni bajnoki rajton pedig hiába zsebelték be a három pontot, továbbra is sok kívánni valót hagy maga után a játék. Andrés Iniesta El Paísnak adott nyilatkozata után pedig szintén aggódhatnak a katalán drukkerek.

– Egyelőre még nem hosszabbítottam. Ez olyan szituáció, amelyet három éve el sem tudtam volna képzelni. Mondhatjuk, hogy tervezem a jövőmet, ilyet korábban még sosem tettem. Olyan érzések kavarognak bennem, amikkel eddig még nem találkoztam, de ez normális – idézi a Marca a Barca-középpályást.

További hír a spanyol sztárral kapcsolatban, hogy ugyan a hétvégi nyitómeccset sérülés miatt kihagyta, hétfőn már újra együtt edzett a társakkal és bevethető lesz a szombati, Alavés elleni bajnokin.

Iniesta újra edzésben Fotó: FC Barcelona Twitter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.