Nemzetközi foci

Óriási csúszásban vannak az ázsiai vb-selejtezők

Andrew Gal / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Andrew Gal / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az ázsiai zónában elhalasztották a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek legtöbb, márciusra tervezett mérkőzését, írta az MTI.

Kapcsolódó
Neymar a kanapéról szedhet össze eltiltást a Bajnokok Ligájában
A Barcelonának befújt tizenegyesről alkotott véleményt, lehet nem kellett volna.

Az ázsiai szövetség (AFC) pénteken közölte, hogy a pandémia hatására meghozott utazási, illetve belépési korlátozások, továbbá a karanténszabályok miatt négy mérkőzés kivételével a többit májusra, illetve júniusra halasztják.

A térségben legutóbb 2019 novemberében rendeztek selejtezőket, majd korábban hasonló okok miatt már többször halasztani kényszerültek, ennek következtében jelentős csúszás alakult ki.

A zóna versenyben lévő 40 válogatottja a második körben hat játéknapon jutott túl, a többségnek így még négy mérkőzése van hátra a június 15-re tervezett zárás előtt.

Az AFC támogatásáról biztosította a tagszövetségeit, amelyeknek mindenben felajánlotta segítségét. Valamint megkezdte velük az egyeztetést arról: miként lehetne egy helyszínen megrendezni a hátralévő találkozókat.

A második körből továbbjutó 12 együttesre a tervek szerint újabb tízfordulós menetelés várna, amelyet szeptember elején terveznek indítani. A térségből négy együttes jut kvalifikációhoz a selejtezőből, míg egynek az interkontinentális pótselejtezőn lesz még erre lehetősége. Katar rendezőként biztos résztvevője a vb-nek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik