Nemzetközi foci

Agyonverte ellenfelét, 9-0-ra nyert a Manchester United

PHIL NOBLE / POOL / AFP
PHIL NOBLE / POOL / AFP

A Manchester United labdarúgócsapata hihetetlen meccsen van túl:

9-0-ra győzte le a Southamptont a Premier League 22. fordulójában.

Kapcsolódó

Minden azzal kezdődött, hogy Jankewitz már a 2. percben azonnali piros lapot kapott, amiért agyonrúgta ellenfelét.

Innentől kezdve nem volt megállás, már az első félidőben 4-0-s előnybe került a United. Ugyan a második félidő elején szépíthetett volna a Southampton, de les miatt elvették Adams gólját. Az utolsó bő 20 percben még jobban megszórta ellenfelét a Manchester United, amely végül 9-0-ra nyert úgy, hogy egyedül a csereként beállt Anthony Martial szerzett legalább két gólt. A Southampton kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.

Ez mindössze a harmadik alkalom volt a Premier League történetében, hogy egy csapat legalább kilenc góllal nyerjen. 1995-ben a Manchester United az Ipswichet, 2019-ben pedig a Leicester a Southamptont verte 9-0-ra.

Mit mondhatnék? Borzalom. De az előző 0-9-ből is felálltunk, ebből is fel kell

– mondta Ralph Hasenhüttl, a Southampton menedzsere, aki a kispadon túlélte a 2019-es „mészárlást” is.

Premier League, 22. forduló

Manchester United-Southampton 9-0 (4-0)
Newcastle United-Crystal Palace 1-2 (1-2)

Olvasói sztorik