Nemzetközi foci

Homlokcsapkodós piros lappal pecsételte meg csapata sorsát az Arsenal kapusa

SHAUN BOTTERILL / POOL / AFP
SHAUN BOTTERILL / POOL / AFP

2-1-re nyert a Wolves az Arsenal ellen a Premier League 22. fordulójában, így a hazai csapat feljött a 13. helyre, míg a londoniak maradtak a tizedikek.

Az Arsenalból két játékost is kiállítottak.

Pedig Pépé góljával még vezetett az Arsenal, ám az első félidő hajrájában Luiz gólhelyzetben rántotta le ellenfelét, amiért kiállították, a megítélt büntetőt Neves értékesítette. A második félidő elején Moutinho lőtt káprázatos gólt, majd a 72. percben azonnali piros lappal kiállították az Arsenal kapusát, Lenót is, aki a tizenhatoson kívülre futva bénázott és ki tudja, mit akart, de végül kézzel ütötte el a labdát.

Kettős emberhátrányban már semmi esélye nem volt az Arsenalnak, amely végül 2-1-re kikapott. A londoniak ezt megelőzően december közepén kaptak ki a Premier League-ben, ahol azóta öt győzelem mellett kétszer döntetlenre végeztek. A Wolverhampton nyolc bajnoki mérkőzés után tudott ismét nyerni a PL-ben.

Premier League, 22. forduló

Wolverhampton Wanderers-Arsenal 2-1 (1-1)
Sheffield United-West Bromwich Albion 2-1 (0-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik