Nemzetközi foci

Az utolsó pillanatban bejelentett még egy hátvédet a Liverpool

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images

A Liverpoolnál nem titok, hogy középhátvéd poszton krízis van, ezért a téli átigazolási időszakban egyértelműen kulcsfontosságú pozícióvá vált. Az angol bajnoki címvédő hétfő este bejelentette a Preston North End hátvédjének, Ben Daviesnek érkezését, de nem ő volt az egyetlen téli igazolás.

Kapcsolódó
Angol másodosztályból igazolt középhátvédet a Liverpool
Nem nagy névre ment rá a címvédő, inkább olcsó, de stabil megoldást keresett.

Davies mellett a korábban belengetett, hétszeres török válogatott futballista, Ozan Kabak is a Liverpool játékosa lett. A 20 éves hátvéd idény végéig kölcsönben szerepel majd az angol csapatban, de nyáron a címvédőnek opciós joga lesz végleg megvásárolni Kabakot. Az angol sajtóban 18 millió fontos árról lehetett olvasni.

A 20 éves védő idén 14 meccsen játszott a Schalkéban, amely biztos kiesőnek tűnik, mivel 20 forduló alatt mindössze nyolc pontot szerzett. Kabak érkezése után cirka negyed órával a Liverpool azt is közölte, Joel Matip bokasérülése miatt kihagyja a szezon hátralévő részét.

Olvasói sztorik