Magyar foci

Büntetőt is hibázott, megint nem nyert a Fradi

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros ismét pontokat veszített, miután hazai pályán 1-1-et játszott a Kisvárdával. A címvédő előnye még így is tetemes, 11 ponttal vezet a Fehérvár előtt, amely később lép pályára a fordulóban.

Kapcsolódó

Hamar, már a 12. percben vezetést szerezhetett volna a Fradi, Haratin azonban kihagyott egy tizenegyest és aztán a kipattanót sem tudta belőni. Bár a labda a ferencvárosiaknál volt többet, a Kisvárda szerzett vezetést, Jelena egy szöglet után fejelt a kapuba a 39. percben.

A második félidő elején több Fradi-helyzet is volt, az 58. percben pedig jött az egyenlítés, a jó formában lévő Uzuni talált be. A címvédő játéka ugyanakkor nem áll össze így 2021 elején, Szerhij Rebrov is többször a karjait széttárva elégedetlenkedett az elpuskázott lehetőségek láttán. És miután 1-1 lett a végeredmény, így az idei négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni a csapat két döntetlen és egy vereség mellett.

A hét közben a Fehérvárt legyőző Kisvárda története első gólját és pontját szerezte a Ferencváros otthonában és őrzi harmadik helyét a tabellán.

NB I, 18. forduló

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-1 (0-1)

 

Ferencvárosi TC: Dibusz – Lovrencsics (Wingo, 63.), Blazic, Botka, Heister (Civic, 78.) – Haratin (Somália, 78.), Sigér – Nguen (Redzic, 86.), Uzuni, Zubkov (Isael, 63.) – Boli

Kisvárda Master Good: Dombó – Camaj (Simovic, 62.), Melnyik, Cirkovic, Leoni (Prenga, 54.) – Zlicic (Sassá, 62.), Ötvös – Navrátil, Karabeljov, Bumba – Jelena (Viana, 62.)

 

gólszerzők: Uzuni (60.), illetve Jelena (40.)

sárga lap: Prenga (71.), Viana (92.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik