Magyar foci

Volt, hogy félbeszakadt a meccs, amikor a Diósgyőr a Fradi pályáján nyert

A Ferencváros meglepetésre bajnoki vereséggel kezdte 2021-et, ráadásul az NB I-ben a győzelme ellenére is utolsó helyen maradt DVTK ellen. A diósgyőriek a hajrában becserélt, második labdaérintéséből gólt szerző Asmir Suljic találatával nyertek, akit aztán nem sokkal később le is cserélt edzője, hogy védekező játékost küldjön be az eredmény megőrzése érdekében.

Kapcsolódó
Egy okos Diósgyőr három pontnál többet profitálhat a Fradi elleni győzelemből
Zekic edző boldogabb, mint amikor aktuális csapatával a PSV otthonában nyert.

A Fradi 2017 áprilisa óta veszített ismét hazai pályán bajnoki mérkőzést, 61 mérkőzésen át tartó veretlen széria szakadt meg szerda este. De azt sem mondhatni, hogy sűrűn kikapna otthon a DVTK ellen.

Ez mindössze az ötödik alkalom volt.

Először 1941-ben győzött a Ferencváros otthonában a Diósgyőr (0-1), majd 1972 áprilisában (0-1), 1998 októberében (3-4) és ezt megelőzően 2009. október 31-én. Ez utóbbi mérkőzés 1-3-as állásnál, valamivel több, mint egy óra játék után félbeszakadt, miután a hazai drukkerek közül többen is a pályára rohantak és különböző tárgyakat, pirotechnikai eszközöket dobáltak be a gyepre. A DVTK később 0-3-mal kapta meg a mérkőzést, az FTC-t három zárt kapus mérkőzéssel büntették, valamint 3 millió forintos bírsággal.

Olvasói sztorik