Magyar foci

Lőw Zsolt: A nagy döntések nyara előtt állok

DOMINIQUE FAGET / AFP
DOMINIQUE FAGET / AFP
Egyszer fent, másszor lent, így élte meg a hullámvasúthoz hasonló 2020-as évet Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője, aki még nem tudja, maradjon ebben a pozícióban, vagy megfelelő ajánlat esetén kipróbálja magát vezetőedzőként is.

A szakember a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, a Bajnokok Ligája-döntőjébe való bejutás, hatalmas élményt jelentett számára, de egyben csalódást is, hiszen fájt a Bayern München ellen elveszített mérkőzés.

Kapcsolódó
Lőw Zsolt: A németek vannak most nagy gondban, mi, magyarok pedig verhetjük a mellünket
A PSG másodedzője örülne Szoboszlainak, de nem lát reális esélyt a leigazolására.

„Hihetetlenül nagy siker, hogy a Paris Saint-Germain eljutott a fináléig. Az addigi munkánk megkoronázása volt a BL-ezüst. A Franciaországban elhódított címek mellett döntőt játszhattunk az európai klubfutball csúcssorozatában, ez szerintem hatalmas tett volt” – mondta.

Hozzátette, a PSG évről évre lép előre, de a fejlődést, egyben a teljesítményt eredményekben mérik.

Az öt megnyerhető trófeából négyet megszereztünk, erre tényleg büszkék lehetünk

– nyilatkozta.

Akadtak persze nehézségek is, például, az, hogy felesége a terhesség hatodik hónapjában megfertőződött a koronavírussal, ám szerencsére júniusban egészséges kislánynak adott életet.

A szerződése, csakúgy, mint Thomas Tuchel vezetőedzőé, a jövő nyárig köti a PSG-hez, de eddig nem esett szó a hosszabbításról.

„Hogy mit hoz a nyár, arról még korai beszélni. Ha lejár a szerződésünk, a klub is szabadon dönthet, ahogyan mi is. Nem aggódom, mert voltak és vannak kecsegtető lehetőségeim.

Egy biztos, a nagy döntések nyara előtt állok.

Bár izgatja a vezetőedzői feladat is, úgy fogalmazott, vívódik, milyen irányba induljon el, ezért minél hamarabb szeretné tisztázni magában ezt a kérdést.

„Jól át kell gondolnom mindent, azt is, mit bírok el én, mit bír el a családunk. Azt is meg kell várni, milyen ajánlatok érkeznek, akár nekem, akár Thomasnak. S a Ralf Rangnickkal ápolt jó kapcsolatomról se feledkezzünk meg. Több szálon fut egyelőre ez a történet, hogy a végén hova lyukadunk ki, még én sem tudom.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik