A Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy az UEFA és a FIFA tiltásait be kell tartani, de nem kell túlmenni azokon. Azt is mondta továbbá, hogy a szurkolókkal abszolút lehet együtt dolgozni.
– Csányi elnök úr egy tévedésben van az UEFA és a FIFA szabályaival kapcsolatban. Az UEFA és a FIFA ugyanazt tiltja, amit Csányi úr és én is. A rasszizmust, a homofóbiát, az antiszemitizmust, a cigányellenes megnyilvánulásokat, a xenofóbiát, a huhogást, ezt tiltja, én is tiltom, nagyon keményen, nagyon kemény ütközetet vívtunk. Az UEFA és a FIFA nem tiltja a ’hülye bírózást’, tehát az egy abszolút tévedés az MLSZ részéről, hogy ezt próbálják rátolni a FIFA-ra és az UEFA-ra, de ehhez semmi közük, nyugodtan lehetne ’hülye bírózni’. Én ötven éve bíráskodom, én nem szeretem, ha ’hülye bíróznak’, csak mondom, hogy az operában az ember egyféleképpen viselkedik, a mérkőzéseken máshogy. Azt gondolni, hogy az összes európai stadionban mehet az úgynevezett durva beszéd, de Magyarországon ezt megtiltják, mert a magyar nézők, a magyar szurkolók annyival civilizáltabbak, mint minden más európai szurkoló, erre én nem vagyok vevő. Azt gondolom, ha Csányi elnök úr ezt átgondolja, arra a következtetésre jutna, hogy természetesen a tiltott dolgokat tiltani kell, de ezt a csúnya beszédet, durva beszédet, ezt talán el kellene engedni – fogalmazott George F. Hemingway a Sport TV Mai helyzet című műsorában azzal kapcsolatban, az MLSZ milyen szabályaival nem ért egyet.
– A pirotechnika elleni MLSZ-szabályozást én megértem, én nem arra utaltam, hogy ez butaság, hanem azt próbáltam mondani, hogy ha lehetne olyan pirotechnikai eszközöket találni, amelyek nem veszélyesek, akkor azokat át kellene gondolni. Természetesen senki sem akar tragédiát, senki sem akar olyan pirotechnikai eszközöket használni, amelyek veszélyesek lehetnek a szurkolókra. Én itt Csányi elnök úrral vagyok annyiban, hogy van egy tiltás, azt akceptálni kell, de meg kellene nézni, hogy nem lehetne-e valahogy ezeket az eszközöket nem tiltott módon behozni a stadionba, vagy legalábbis a mérkőzés előtt, ahogyan a szurkolók csinálták a Ferencváros elleni mérkőzésen – mondta a klubvezető a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatban.
Arra a kérdésre is felelt, hogy azt a hangulatot vissza lehet-e hozni rendszeresen a stadionba, amilyen a Ferencváros ellen is volt: – Abszolút. Minden mérkőzésen lehetne ezt hozni, és a szurkolók partnerek ebben. Képzeljék el, most amikor Mezőkövesden játszottunk, bár az eredmény nem volt jó, a szurkolás csodálatos volt, a mieink nagyon jól szurkoltak. A diósgyőri szurkolók elkezdtek kiabálni egy nagyon csúnya rigmust, ami az én véleményem szerint nem azért rossz, mert csúnya, hanem azért, mert egy kisebbséget emleget, amit én nem tartok jónak. És a mi szurkolóink elkezdték éltetni a Honvédot, és egyáltalán nem válaszoltak erre a mocsokra. Én azt gondolom, igenis lehet, a szurkolók partnerek. Ha megbeszéljük velük, hogy kérem szépen, ezeket a dolgokat ne csináljuk, de hagyjuk a többit, élvezzék, hát azért jönnek oda. A szurkolók nem csak a mérkőzésért jönnek, sőt, vannak, akik elsősorban nem a mérkőzésért jönnek, hanem a hangulatért. Meg kell nekik engedni, egy bizonyos laufot kell nekik adni. És én azt gondolom, ha partnerek vagyunk ebben, akkor a szurkolókkal abszolút lehet együtt dolgozni.