Nemzetközi foci bajnokok ligája

Március óta nem védett a kapus, aki a Ferencváros ellen játszik a BL-ben

Korábban beszámoltunk róla, hogy pozitív koronavírustesztek miatt nem számíthat a Dinamo Kijev két alapemberére, Georgij Buscsan kapusra és Vitalij Mikolenkóra a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szerhij Rebrov szerint a Dinamo Kijev ellen inkább önmaga lesz a Fradi
Maximális koncentrációt és teljes odaadást vár el játékosaitól a Ferencváros edzője.

Az ukrán válogatott kapus helyére emiatt a kijeviek azt a Gyenyisz Bojkót nevezték, aki utoljára március harmadikán, egy Kolos Kovalivka elleni 2-0-ra megnyert bajnokin jutott szóhoz. A 32 éves játékos a Dinamo saját nevelése, de játszott a Malagában és a Besiktasban is, az ukrán válogatott kapuját hatszor védte. A cserekapus viszont az abszolút rutintalan 18 éves Ruslan Neshcheret lesz. Mikolenko helyét pedig minden bizonnyal a 27-szeres válogatott Olekszandr Karavajev veszi át.

A Ferencváros szerdán 21 órától a Groupama Arénában, több mint ötezer néző előtt fogadja a Dinamo Kijevet a BL csoportkörének második fordulójában. Az első körben mindkét csapat kikapott.

Kiemelt kép: VI Images via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik