Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szerhij Rebrov szerint a Dinamo Kijev ellen inkább önmaga lesz a Fradi

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros szerdán a Dinamo Kijev ellen sokkal inkább a saját játékára koncentrálhat a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mint a többi találkozón.

A Barcelona taktikájához jobban kell alkalmazkodnunk, most viszont sokkal inkább a saját játékunkra kell koncentrálni. Persze a Dinamo Kijev is nagyon erős csapat, de hazai pályán nekünk kellene érvényesíteni az akaratunkat. Vannak érzelmeim, de profiként ez a felkészülésre nincs befolyással. Annak viszont nagyon örülök, hogy a Dinamo is a BL-főtáblán van

– mondta az ukrán szakember az MTI-nek.

Rebrov kifejtette, az elvárása az, hogy csapata maximális koncentrációval versenyképes legyen, pontokról azonban nem akart beszélni. Azt viszont megígérte, hogy százszázalékosan motivált csapatot láthat majd a közönség.

Zubkov készíti föl Dibuszt a kijevi támadókból
Az ukrán válogatott támadó jól ismeri az ellenfelet.

Ihor Haratin, a Ferencváros ukrán középpályása is részt vett a sajtótájékoztatón, aki a Dinamo Kijev akadémiáján nevelkedett, de a felnőtt csapatban csak egyszer lépett pályára. Ennek ellenére sok ismerőse van a klubnál és alig várja már az összecsapást.

Kulcsfontosságú meccs lesz mindkét csapat számára, ezért biztosan Ukrajnában is mindenki várja ezt a találkozót.

A Ferencváros szerdán 21 órától a Groupama Arénában, több mint ötezer néző előtt fogadja a Dinamo Kijevet a BL csoportkörének második fordulójában. Az első körben mindkét csapat kikapott.

Kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik