Az M4 Sport Góóól! című műsorának vendége volt a Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway, aki beszélt a Haladás ellen megnyert szombati találkozóról, amely után a kispestiek a tabella élén találták magukat az OTP Bank Ligában. A tulajdonos kitért Marco Rossi vezetőedzőre is, akinek a szerződése májusban lejár, valamint az MLSZ fegyelmi intézkedéseit is kritizálta.
– Nem gondoltam volna, hogy a bajnokság ezen szakaszában vezetni fogjuk a tabellát.De nem is gondolkodtam erről, arra gondoltam, hogy nemzetközi indulást eredményező helyen leszünk – kezdte Hemingway. – A Videoton, a Fradi és a Vasas velünk hasonló helyzetben van, minden meccs nagyon nehéz lesz a hátralévő fordulókban. Szerdán a DVTK ellen játszunk, amely egy félidőn keresztül lefocizta a Fradit, nagyon nehéz lesz. Merjünk szerénynek lenni. Büszkén és nagy tervekkel születtünk, az élet tanít meg minket szerénynek lenni. Szeretném azt hinni, hogy én szerény vagyok. Természetesen ha a szezon végén átadják a bajnoki aranyat, szavamat adom, hogy átvesszük – folytatta a szokásos stílusában a Honvéd vezetője.
– Beszélni fogunk majd Rossi mesterrel. Ez attól függ, hogy szeretne-e itt maradni vagy esetleg olyan anyagi igényei lesznek, amelyeket mi nem tudunk teljesíteni. Ugyanúgy, mint a játékosoknál. Hogy én szeretném-e, hogy Marco Rossi továbbra is a Honvédnál dolgozzon, én azt gondolom, hogy igen. Akkor is szerettem, amikor kilencedik helyen volt, nekem nem az számít, hogy bajnok lesz vagy nem lesz bajnok, ez pénzkérdés. Ő elmondta, nagyon jól érzi magát és szeretne maradni, a kérdés csak az, hogy az ő fejében lévő számok és az én fejemben lévő számok ugyanoda érkeznek-e. Ha igen, akkor marad, ha nem, akkor nem” – nyilatkozta a kispestiek tulaja.
A Budapest Honvédot az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Ferencvárosi elleni hazai bajnoki után, miután pirotechnikai eszközöket használtak a szurkolók és szidalmazták az ellenfelet. Hemingway komoly kritikát fogalmazott meg a szövetség felé.
– Ha azt látom, hogy valaki nagyon buta dolgot csinál, akkor szólok neki. Az MLSZ büntetése egy kontraproduktív és buta dolog, mert lejárat minket – vélte kritikusan az üzletember. – Kezdettől fogva nagyon erőteljesen felléptem a rasszizmus, cigányozás, huhogás, antiszemitizmus ellen, sikeresen. Nagyon sok szurkolót elveszítettem, két évig tartott a küzdelem, de a Honvéd és a tisztesség megnyerte a versenyt. Ezután büntetni azért, mert a szurkolók szidnak engem, a játékvezetőt vagy a másik csapatot, nem feltétlenül operai stílusban, az egy óriási butaság. Az MLSZ fegyelmi szabályzatát kellene korrigálni, hogy ilyen butaságokat ne csináljanak, ez nézőriasztó. Nem egyenesek a közönséggel, hiszen azt mondják, hogy szeretnék a szurkolókat behozni a stadionba, holott kimondottan szurkolóellenes intézkedéseket hoznak – ennek nincs jövője.
– A pirotechnikai eszközöknél meg kell nézni, hogy veszélyesek-e, vannak olyan eszközök, amik nem azok. A klub vállal felelősséget azért, ha egy szurkoló megsérül, nem pedig az MLSZ, senki nem fogja őket beperelni azért, ha baleset történik. Úgy sem lehet közönséget toborozni, hogy büntetnek a csúnya beszédért, ez nonszensz. Az utca népe jön be a közönség soraiba. Csütörtök este az Operában voltam, a balett közben senki nem szólt be a szereplőknek és a karmesternek, hogy takarodj, de mi nem operai közönséget akarunk a stadionba. Több milliós büntetést kifizettem már csúnya beszédért, de mi nem büntetjük ezért a szurkolóinkat. Aki ezért büntet, az rövidlátó – zárta Hemingway.