Nemzetközi foci

Neymar mesterhármassal előzte Ronaldót, és már csak Pelé van előtte

Brazília a mesterhármast elérő Neymar vezérletével győzött 4-2-re Peru ellen világbajnoki selejtezőn.

Neymar a három góljából kettőt is tizenegyesből szerzett, és immár 64 találatnál tart a válogatottban, amely azt jelenti, hogy a brazil örökrangsorban megelőzte a legendás Ronaldót, és már csak a 77 gólos Pelé van előtte.

A 28 éves Neymarnak ez volt a negyedik mesterhármasa a válogatottban, Lionel Messi is éppen ennyit ért el az argentin csapatban.

Ha már Messi szóba került: ahogy a brazilok, úgy az argentin csapat is hátrányban volt, mivel Bolívia Marcelo Martins fejesével vezetést szerzett. A kétszeres világbajnok vendégek még az első félidő végén egyenlíteni tudtak, Lautaro Martínez volt nagyon rámenős, míg a hazai védő, José María Carrasco iszonyatosan ügyetlen.

Martínez a győztes gólban is benne volt, ő tette le a labdát Joaquín Correának, a Lazio csatára pedig szépen lőtt a kapu bal oldalába. Argentína 2005 óta először nyert Bolíviában, és kilenc mérkőzés óta őrzi veretlenségét.

Ecuador otthon úgy kerekedett 4-2-re Uruguay fölé, hogy már négygólos előnyben volt, a hajrában Luis Suárez büntetőkből csökkentette a különbséget.

Kolumbia Radamel Falcao 91. percben szerzett góljával mentette döntetlenre a Chile elleni idegenbeli mérkőzését, Paraguay pedig három ponttal távozott Venezuelából.

Dél-Amerikából négy csapat biztosan kijut a 2022. november 21. és december 18. között Katarban megrendezésre kerülő világbajnokságra, míg az ötödik interkontinentális pótselejtezőt vív.

Dél-amerikai vb-selejtező, 2. forduló:

Peru – Brazília 2-4 (1-1)
Bolívia – Argentína 1-2 (1-1)
Ecuador – Uruguay 4-2 (2-0)
Venezuela – Paraguay 0-1 (0-0)
Chile – Kolumbia 2-2 (2-1)

 

Az állás: 1. Brazília 6 pont (9-2), 2. Argentína 6 (3-1), 3. Kolumbia 4 (5-2), 4. Paraguay 4 (3-2), 5. Ecuador 3 (4-3), 6. Uruguay 3 (4-5), 7. Chile 1 (3-4), 8. Peru 1 (4-6), 9. Venezuela 0 (0-4), 10. Bolívia 0 (1-7)

Kiemelt kép: Daniel APUY / POOL / AFP

Olvasói sztorik