Élő Magyar foci

Sima bulgáriai győzelemmel élnek a magyar Eb-remények

Az év egyik legfontosabb mérkőzését simán hozta a magyar labdarúgó-válogatott, amely Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában 3-1-re győzött, és készülhet a románokat legyőző Izland elleni mindent eldöntő csatára.

A szófiai mérkőzésen minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, hiszen a kezdeti lagymatag játéknak egy magyar gól fújt ébresztőt: Kalmár bal oldali szögletét követően a labda Orbán testéről pattant a hálóba. Olyannyira váratlan és furcsa volt a szituáció, hogy a videobíró is megnézte, hátha kéz volt, de nem (0-1).

Több lehetőségünk nem is akadt, a hazaiak uralták a középpályát, ha néha lendületből elindultak, át is játszották a magyar védelmet, de a kapu előtt – egy ideig legalábbis – elfogyott a tudomány.

Ebben az időszakban a legnagyobb bolgár helyzetet Nedelev 22 méteres bombája jelentette a 19. percben, de Gulácsi a helyén volt.

Megvan a magyarok ellenfele az Eb-szereplésért
Románia nem tudott bravúrt tenni, Izland ellen kell kiharcolni az Európa-bajnoki kvótát.

A félidő hajrájára aztán jöttek a bolgár lehetőségek, a 37. percben egy bal oldali beadást követően Nedjalkov közeli fejesét jobb térdével hárította Gulácsi, majd a ráadásban Kraev sarkazása akadt el a lipcsei kapusban, a labda pedig szerencsénkre a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

Ekkor még nem is sejthettük, hogy a szerencse szó még fokozottabban érvényes lesz a második félidőre.

A 47. percben Kalmár végzett el szabadrúgást, a labda a sorfalon megpattant, és a rövid, bal alsó sarokba csorgott (0-2).

Az 55. percben megélénkült a hazai közönség, Lang és Kraev harcát követően mindketten földre estek, a bíró tizenegyest ítélt, és sárgát adott a magyar védőnek. Nedelev már felállt a büntetőhöz, amikor jött a jelzés, a videobíró szerint Lang valóban eltalálta ellenfele arcát, de a szabálytalanság a 16-oson kívül történt, így a játékvezető visszavonta a büntetőt.

A 75. percben aztán két cserejátékos végleg eldöntött mindent: Hangya beadása teljesen egyedül találta Nikolicsot az ötösnél, ő pedig nem hibázott (0-3).

A hajrában Jomov még szépített, Magyarország 3-1-re győzött, és továbbra is versenyben van a jövő évi Eb-szereplésért.

November 12-én Izland lesz az ellenfél, amely otthon 2-1-re legyőzte Romániát.

Eb-pótselejtező/Nemzetek Ligája-rájátszás
Bulgária – Magyarország 1-3 (0-1)
Szófia, 2000 néző
vezette: Marciniak (lengyel)
Bulgária: P. Iliev – Cicinho, Terziev, Bozsikov, Nedjalkov – Karabeljov, Malinov – Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev (Jankov, 80.), Ivanov (Jomov, 30.) – Kraev (Isza, 80.)
Magyarország: Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy Á. (Gazdag, 82.), Kalmár (Hangya, 70.), Holender (Nego, 70.) – Szalai Á. (Nikolics, 59.), Sallai R..
gól: Jomov (89.), illetve Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)

Izland – Románia 2-1 (2-0)
gól: G. Sigurdsson (17., 35.), illetve Maxim (63., 11-esből)

Kiemelt fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP

Egy lépésre van az Eb-től a válogatott

A szerencsével sem állt hadilábon a magyar labdarúgó-válogatott, amely 3-1-re győzött Bulgáriában Európa-bajnoki pótselejtezőn úgy, hogy egyik gól Orbánról, a másik egy sorfalban álló védőn pattant meg, és a videobíró elvett a hazaiaktól egy tizenegyest. Az Eb-részvételért novemberben Izland lesz az ellenfél, Budapesten.

Vége

0-3 – bravó, fiúk!

0-3!!!

Na, ezt már megnyertük! Nikolics egyedül maradt Hangya beadásánál 0-3.

Bolgár roham

Egy gyors akció végén Sigér fejéről pattant a labda Gulácsi kezébe.

Újoncot avatunk

Kalmár helyére Nego, Holender helyére Hangya állt be.

Köszi, VAR!

Még sincs tizenegyes: szabálytalanság volt, de a 16-oson kívül!

Büntető a bolgároknak

Lang és Kraev harcát követően mindketten földre estek, a bíró tizenegyest ítélt, és sárgát adott a magyar védőnek.

Már 0-2!!!!

Kalmár szabadrúgása megpattant a sorfalon, és a labda besurrant a rövid sarokba (0-2).

Ennyi, félidő!

Lagymatag mérkőzésen egy szerencsés góllal vezet a magyar válogatott – csak így tovább, hajrá!

Pedig nem ügyetlenek

Nem lehet azt mondani, hogy ügyetlen lenne az ellenfél, egy az egyben sokszor megverik a magyar védőket, de a kapu előtt elfogy a tudomány (lehet, csak a lövésre lekészítés helyett a kapura kellene koncentrálniuk).

Lövés, de les

Holender csinált meg jól egy cselt, 18-ról lőtt, a kapus védett, a asszisztens lengetett.

Húú, Gulácsi!

Óriásit védett a magyar kapus, aki egy bal oldali beadást követően Nedjalkov közeli fejesét hárította.

Elhalt akció

Cicinho agresszívan letámadta Holendert, a bolgárok meg is lódultak a jobbszélen, de a középre adást Gulácsi elcsípte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik