Egyetlen klub sem akadt még Európában, amelynek első BL-szereplését követően két és fél évtizedet kellett várnia az újabb lehetőségre a legrangosabb kupasorozat főtábláján – a Ferencváros hosszú időt követően az első olyan kontinentális csapat lett, amelynek úgy tűnik, van visszaútja a futballelit krémjébe.
Szerhij Rebrov csapata érett, fegyelmezett, koncentrált játékkal annak ellenére tudta kiejteni egymás után a svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnokot is, hogy egyedül a Djurgården elleni párharcban alakított ki több és nagyobb minőségű helyzeteket (xG), mint ellenfele:
- vs. Djurgården (svéd): 1,2-0,3,
- vs. Celtic (skót): 0,3-1,7,
- vs. Dinamo Zagreb (horvát): 1,1-1,3,
- vs. Molde (norvég, összesítésben): 2,0-2,7
Az öt selejtezős meccs lőlapját nézve kiviláglik, hogy a Ferencváros összesen 37 próbálkozásnál állt meg (90 percre vetítve ez átlagban 7,4 kísérletet jelent), míg az ellenfelek 77-szer (!) vették célba Dibusz Dénes kapuját (15,4/meccs). A kaput találó lövések különbsége ennél már jóval kisebb: összesítésben 18-20, „nem ide”; hozzátéve, hogy a négy ellenfél közül csak a Celtic és a Dinamo Zagreb tudta ebben a mutatóban felülmúlni a Fradit. Mint ahogyan beszédes az is, miszerint az ellenfelek összesen 77 kísérletéből csupán 25 zúdult Dibusz kapujára a tizenhatoson belülről (ez 32%-os arány), miközben a Fradinál is akadt 17 ilyen próbálkozás (46%-os arány).
Összességében tehát leginkább Rebrov nemzetközi porondra kalibrált kontrajátéka vizsgázott remekül – nem elfelejtve, hogy a legkellemetlenebb pillanatokat éppen az a Molde okozta a Ferencvárosnak a nagy nyárvégi menetelés során, amely játékoskeretének értékét és egyéni képzettségét illetően sem mérhető a magyar bajnokcsapat lehetőségeihez.
Úgy érzi, sokat költünk a Fradira? A valóság az, hogy a fasorban sem vagyunk
Bár a Fradi az elmúlt években fokozatosan és jelentősen növelte a játékoskeretére fordított beruházásait (a tavalyi üzleti évben 5 milliárd forintot költött csak bérekre), a Transfermarkt által becsült 24,7 millió eurós keretértéke a BL-be már biztosan kvalifikált 28 csapat közül egyelőre messze a legalacsonyabb:
A selejtezőkben még állva maradt többi klub közül egyedül az izraeli Maccabi Tel-Aviv kerete kevésbé értékes, mint a Ferencvárosé, egyébként a többi klub mindegyike szinte teljesen másik ligában játszik:
- Maccabi (izraeli), 17,7 millió euró,
- Slavia Praha (cseh), 37,6 millió euró,
- Midtjylland (dán), 41,3 millió euró,
- PAOK (görög), 59,7 millió euró,
- FK Krasznodar (orosz), 107,1 millió euró,
- Red Bull Salzburg (osztrák), 139,7 millió euró.
Az önmagában egyébként nem túl érdekfeszítő Transfermarkt-becsléseket ezúttal azért érdemes citálni, mert remekül rávilágít, hogy
A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy míg a Slavia – két évvel ezelőtt az Európa Liga negyeddöntőjéig jutó, tavaly pedig a BL halálcsoportjában szereplő – csapatában rendszeresen 8-10 hazai játékos kap szerepet, addig a Ferencvárosban szinte ünnepnapnak számít, ha négy magyar is pályára kerül (mint éppen a Molde elleni hazai visszavágón). Mindez elvezet minket a felismerésig, miszerint a Ferencváros idei BL-menetelése nagyjából éppen annyira a magyar futball sikere, mint amennyire a ciprusi hátország számlájára szoktuk volt írni az APOEL egykori negyeddöntős szereplését.
A Fradi sikere valójában sokkal inkább a ferencvárosi üzleti modell sikere. Azé az üzleti modellé, melynek lényege, hogy a közeg piaci méreteihez képest hatalmas állami befektetéssel megcélozza a tartós európai kupaszereplést, ami aztán segít kiigazítani a könyvelést, és – legalábbis papíron – elindíthatja az állami csecsről történő leszakadás fájdalmas, de szükségszerű folyamatát.
Most akkor tényleg piaci alapokra helyeződhet a Fradi működése?
Szerhij Rebrov érkezését megelőzően a Ferencváros kifejezetten nehéz helyzetben volt anyagilag. Miközben bérekre már Thomas Doll regnálása alatt is 3,1 milliárd forintot költött a csapat, a nemzetközi eredménytelenség miatt a 2018-as üzleti évet például milliárdos veszteséggel zárta a klubot működtető részvénytársaság. Az UEFA-tól alig érkezett pénzdíj (84 millió forint), miközben a bevételek között az egyik legnagyobb tételt a Ferencvárosi Torna Clubtól, azaz a Fradi többi szakosztályát működtető sportegyesülettől érkező (tetemes részben állami támogatásokból álló) 1,42 milliárd forintos összeg tette ki. Két évvel ezelőtt a Ferencváros bérköltsége teljes egészében meghaladta az árbevételét (2,88 milliárd forint), ha pedig a legalább elvben, messziről, hunyorítva piaci alapúnak leírható kereskedelmi bevételekhez (1,22 milliárd) viszonyítottuk, egyenesen röhejes képet mutatott.
2019-re az Európa Ligában való szereplés miatt a kép módosult, ám az UEFA-tól érkező mintegy 1,8 milliárd forintos bevétel is csupán arra volt elég, hogy szolidan pluszosba forduljon a klub egyenlege: a 9,2 milliárd forint körüli bevételekkel szemben 8,9 milliárd forintos kiadási oldal állt. Ráadásul ahhoz, hogy ez így legyen, szükség volt egy meglehetősen kurta-furcsa pénzügyi aktusra is: az FTC (vagyis az a sportegyesület, amelynek 2019-ben összesen több mint 17 milliárd forintnyi adófizetői pénz jutott ) a névérték százötvenszeresén lejegyezve, másfél milliárd forint értékben vásárolt részvényeket a futballklubot működtető cégben, ezzel kiigazítva a klubot működtető Zrt.-nek az előző évi brutális veszteség okán negatívba csúszó saját tőkéjét.
Mivel a vezetőség a Doll-éra hibáiból tanulva az újonnan szerződtetett edzővel (Rebrov) és a játékosok többségével is olyan szerződéseket kötött, amelyek nemzetközi szereplés esetén fialnak busás bónuszokat, az Európa Liga menetelésnek köszönhetően 5 milliárd forint fölé kúszott a bérekre elköltött összeg. Ez a teljes, mintegy 9 milliárdos bevételi lábhoz viszonyítva ugyan viszonylag biztonságos, 55%-os rátát jelent (a korábbi 80-85% környékihez képest), ám ehhez érdemes azt is hozzávenni, hogy a klub adósságai is nagyjából 1 milliárd forintra rúgtak a legutóbbi beszámoló idején.
Vegyük észre: az áhított nemzetközi szereplés üldözése közben a Fradi tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért, a kudarcok okozta különbözetet pedig szimplán áthárította az adófizetőkre. Tavaly az Európa Liga szereplés sportszakmailag ugyan komoly sikernek számított, ám üzletileg csupán éppen, hogy elég volt a konszolidációhoz.
Tizenkilencre a lap: kettes
Hogy lássuk a lényeget, íme, néhány szám (nyugodtan összevethetőek a cikk korábbi részében leírt összegekkel):
- a Ferencváros csak a selejtezőkben összesen 6,4 millió eurónyi pénzdíjat focizott össze (ez máris 2,3 milliárd forint – azaz több, mint amennyit tavaly az EL-főtáblás szereplés jelentett);
- a főtáblás szereplés jutalma minden egyes klub esetén egységesen 15,25 millió euró (azaz 5,5 milliárd forint), ez az ún. participation fee, a BL üzleti modelljének első lába;
- a főtáblán minden egyes győzelem 2,7 millió eurót érhet majd (982 millió forint), a döntetlenért pedig 900 ezer euró (azaz 327 millió forint) jár, egy esetleges csoportból való továbbjutás pedig újabb 9,5 millió eurós csekket érne;
- ezen felül a Fradi biztosan részesedik az úgynevezett koefficiens-rangsor alapján szétdobott összegből is, amelynek lényege, hogy az UEFA összesen 585 millió eurót az elmúlt tíz év európai kupaszereplése alapján oszt szét a főtáblára jutó csapatok között. Egy részegység értéke 1,108 millió euró (400 millió forint), ennek 32-szeresét kapja a rangsorban első helyen álló csapat, míg az utolsó csak ennyit, és nem többet. A Ferencváros szinte biztosan utolsó lesz ebben a mutatóban a főtáblán, így a klubnak várhatóan egy részegység jár majd a tortából;
- ehhez jön hozzá az UEFA úgynevezett market pool-rendszeréből járó összeg. Ez a tévés közvetítési jogdíjak szétosztásának mechanizmusát jelenti, és összesen 292 millió euró talál gazdára a résztvevő klubok között. Alapja az UEFA által az egyes országok piacmérete és tévés szerződései alapján kalkulált részesedés (share), amit aztán az egyes országokon belül is továbbosztanak a főtáblára jutó csapatok között (a bajnoki helyezésük alapján). Mivel Magyarországról a BL-ben egyedül a Ferencváros szerepelhet majd, így a magyar market pool 100%-át kapja majd a klub. Hogy ez pontosan mekkora összeget jelent majd, azt egyelőre csak becsülni lehet, de abból kiindulva, hogy tavaly a cseh (Slavia), a horvát (Dinamo) és a szerb (Crvena zvezda) induló is 700 ezer-1,1 millió euró közötti összeget kapott, érdemes hasonlóval számolni a Fradi esetében is (360 millió forint).
Ez alapján tehát, ha a Fradi egyetlen gólt és/vagy pontot sem szerez a BL főtábláján, akkor is potom 8,5 milliárd forintos plusz bevételhez jut az UEFA-tól. Ebben nincs benne az esetlegesen a BL-szereplés miatt beeső új szponzori szerződés, a játékosok értéknövekedése (és az esetleges transzferdíjak), valamint a jegybevétel sem (ha mégis lehetnének nézők az őszi csoportmeccseken).
Hozzátéve, hogy minden bizonnyal a kiadási oldal is növekszik majd tavalyhoz képest (a bérekre még nagyobb bónusz rakódik rá, a keret bővebb, mint egy éve, és az igénybe vett szolgáltatások mennyisége-ára is növekedhet a BL-szereplés okán), jól látható: a BL-szereplés úgy kellett a Ferencvárosnak, mint egy falat kenyér.
A kép persze úgy teljes, ha látjuk, a Fradi idei selejtezős szereplése embertelen bravúr, a realitáshoz alig van bármi köze. Innen nézve viszont jó kérdés, vajon mennyire erős az az üzleti modell, amely csak úgy tartható egyenesben, ha BL-szereplés van, miközben a pályán kirajzolódó erőviszonyok, és a riválisokhoz viszonyított financiális erő alapján bőven nem ez a realitás.
A lényeg addig is annyi: a tizenkilencre lapot kérésre stratégiát építő Fradi idén végre kettest húzott.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu
