Nemzetközi foci

Fontos játékost szerződtetett a Liverpool

Bár Hansi Flick, a Bayern München edzője már egy csütörtöki sajtótájékoztatón elszólta magát, az FC Liverpool csak pénteken jelentette be hivatalosan, hogy megszerezte a bajorok spanyol válogatott középpályását, Thiago Alcantarát.

A brit média szerint Thiago négy évre írt alá, és 20 millió font ellenében vált meg tőle a Bayern München.

Elképesztő érzés. Sokáig vártam ezt a pillanatot, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek

– idézte a középpályást a BBC.

Jürgen Klopp azt mondta, nagyon örül, hogy végül sikerült szerződtetni.

„Tudom, hogy a Bayern minden embere kétségbeesetten próbálkozott, hogy ott tartsa, Ez normális és érthető, hiszen fontos szerepet játszott az elmúlt szezonban is. Azonban készen áll egy új kihívásra, ezért döntött mellettünk” – mondta a Liverpool menedzsere.

A 39-szeres válogatott középpályás mind a hét Bayernnél töltött szezonjában bajnokságot nyert a csapattal, és játszott az augusztus 23-án rendezett BL-döntőben, amelyen a bajorok 1-0-ra győztek a Paris Saint-Germain ellen.

Thiago a Liverpool második szerzeménye a mostani átigazolási időszakban, augusztusban a görög válogatott baloldali védője, Kosztasz Cimikasz csatlakozott az együtteshez.

A BBC szerint a Liverpool most a Wolverhampton Wanderers támadóját, Diogo Jotát szeretné megszerezni, aki meglepetésként kihagyta csapata csütörtöki, Stoke City elleni Ligakupa-mérkőzését.

Ugyanakkor a Wolves menedzsere, Nuno Espirito Santo nem árulta el, hogy a portugál játékos miért maradt távol.

Kiemelt fotó: twitter.com/Thiago6

Olvasói sztorik