Magyar foci

Legyőzte a honvágyát, tele van célokkal a Serie A magyar középpályása

A hétvégén bemutatkozott az olasz élvonalban Horváth Krisztofer, a SPAL csapatának fiatal magyar középpályása, akit ugyan hosszú ideig honvágy gyötört, már megtanult olaszul, és arra készül, hogy állandó helyet vívjon ki a másodosztályba kiesett csapat kezdő tizenegyében.

Bajnok a Juve, 18 éves magyar debütált a Serie A-ban
Cristiano Ronaldo ismét betalált, behozhatatlan a címvédő előnye.

„Bár egy ideje már a felnőttekkel edzettem, nem számítottam rá, hogy a hétvégén bemutatkozhatok az olasz élvonalban. Csak akkor tudtam meg, hogy elérkezett a régen várt pillanat, amikor az edzőnk és a másodedzőnk elküldött melegíteni, és szólt, hogy nemsokára pályára lépek. Fantasztikus érzés volt, remélem, a következő két meccsen, a Verona és a Fiorentina ellen is lehetőséget kapok majd” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

Horváth tavaly januárban Zalaegerszegről került kölcsönbe az olasz klubhoz, elmondása szerint jól ment neki a játék az utánpótláscsapatban, így sejtette, hogy véglegesítik a szerződését.

Az olasz élvonalban bemutatkozó magyar középpályás a rákot is legyőzte
Horváth Krisztofer sok mindenen keresztül ment, mire eljutott a Serie A-ig.

Elismerte, amikor kikerült, nagyon gyötörte a honvágy, minden idegennek tűnt, de a hozzá közelállók győzködték, ne adjam fel ilyen könnyen.

Olaszul már folyékonyan beszélek, természetesen lettek barátaim is, és hosszú távra tervezek. Szeretnék bekerülni a felnőttcsapat keretébe, és utána minél több játéklehetőséget kapni. Most az a cél, hogy beverekedjem magam a SPAL kezdőjébe.

Kiemelt fotó: 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik