Nemzetközi foci

Ibrahimovicnak nem csak a szája jár, a hátán cipeli a Milant

Nem is olyan rég adott Zlatan Ibrahimovic egy rá jellemző nyilatkozatot, amiben azt mondta, ő egy személyben az AC Milan mindenese, elnök, játékos és edző is egyszerre. A 38 éves svéd csatár nem csak a levegőbe beszél:

a 35. fordulóban az ő duplájával verte csapata a Sassuolót 2-1-re.

Ibrahimovic nagyképű volt, de nem mondott olyan nagy hülyeséget
Ronaldo megpróbálta megzavarni a 11-es előtt, de Ibrát nem lehetett kizökkenteni.

Ibrahimovic a 19. percben villant először, amikor előre vetődve fejelt a kapuba, majd ugyan kiegyenlített a Sassuolo, a szünet előtt visszavette a vezetést a Milannak. A Sassuolo nem sokkal később ráadásul tíz emberre fogyatkozott, Bourabia kapta meg a második sárga lapját.

Mivel a második félidőben már csak helyzetek voltak, több gól nem, így a Milan az Ibrahimovic-duplával megnyerte a mérkőzést. A csapat az újraindulás óta kilenc bajnokijából hetet nyert meg, kétszer pedig döntetlent játszott. A télen érkező svéd már hét gólos, amivel a bajnokságban a milánóiak második legeredményesebb játékosa.

Gianluigi Donnarumma, az AC Milan 21 éves kapusa már a 200. meccsén védett a csapatban.

Az Atalanta hozta a papírformát és legyőzte a vendég Bolognát. A hazaiak végig fölényben játszottak, gólt viszont – Luis Muriel révén – csak egyet szereztek, de így is meg tudták nyerni a mérkőzést. Az Atalanta ezzel a második helyre lépett előre a tabellán és összességében 95 találatnál jár a szezonban, azaz még mindig reális esélye van a százas álomhatár elérésre.

Serie A, 35. forduló

Sassuolo – AC Milan 1-2 (1-2)

Gólszerző: Caputo (42. – 11-esből) illetve Ibrahimovic (19., 45+1.)

Atalanta – Bologna 1-0 (0-0)

Gólszerző: Muriel (63.)

Kiemelt kép: Alessandro Sabattini/Getty Images

Olvasói sztorik