Nemzetközi foci

Cristiano Ronaldóék indítják be újra a focit Olaszországban

A német és a spanyol után az olasz labdarúgás is visszatér, ráadásul nem is akármilyen mérkőzéssel: a Juventus és az AC Milan pénteken 21 órától az Olasz Kupa-döntőbe jutásért küzd majd. Ez lesz a visszavágó, az első meccsen 1-1-es döntetlen született, a Juve Cristiano Ronaldo erősen vitatott tizenegyesével egyenlített.

Abnormális szünetből tértünk vissza. Különleges helyzet, semmi biztosat nem tudunk, még csak edzőmeccseket sem játszottunk. Tetszett, amit az edzésen láttam, de a mérkőzés természetesen más lesz

– nyilatkozta a mérkőzés előtt a torinóiak vezetőedzője, Maurizio Sarri.

A Milanban lesz a meccs legnagyobb hiányzója, Zlatan Ibrahimovic egy májusi edzésen sérült meg. A svéd csatár, aki tíz mérkőzésen négy gólt szerzett, mióta visszatért, ha nem lenne sérült, aki eltiltás miatt nem játszhatna.

Nem az Achillese sérült meg Ibrahimovicnak
Újabb vizsgálatok várnak rá.

A világjárvány által az egyik legjobban sújtott Olaszországban március 9-én rendeztek legutóbb meccset. Szombaton a Napoli-Inter kupaelődöntő visszavágóját rendezik (az első meccsen a nápolyiak 1-0-ra nyertek), a Serie A pedig június 20-án folytatódik.

Infografika: sofascore.com

Kiemelt kép: Marco Bertorello / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik