Nemzetközi foci

A spanyol bírók 90 százaléka Real-szimpatizáns egy korábbi játékvezető szerint

Ha a Barcelona egy vitatott tizenegyessel nyer egy bajnokit, biztosak lehetünk benne, hogy a Real Madrid-drukkerek bírózni kezdenek, de ugyanez a helyzet, ha a madridiak szereznek három pontot bírói hiba/segítség révén, csak akkor a katalánok hangoskodnak.

A spanyol élvonalban majdnem 300 meccsen közreműködő korábbi bíró, Iturralde González most címlapokra kívánkozó kijelentést tett, amikor elárulta, a helyi bírók 90 százaléka a Reallal, a maradék 10 százalék a Barcával szimpatizál.

Igaz, a mostani kijelentéshez hasonló mondata volt már 2014-ben is, amikor kifejtette, a spanyol bírók nem a Marsról jöttek, és aki játékvezetőnek áll, az szereti a sportágat, ebből következik, hogy van olyan csapat, amelyikért rajong.

Aztán gyorsan hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy a bíró, aki a Realt szereti, ne végezné profin a munkáját, amikor a madridiak meccsét vezeti.

Néhány napja egyébként Mark Clattenburg, a 2016-os Real-Atlético BL-döntő angol játékvezetője ismerte el, hogy a Real gólját Sergio Ramos lesről szerezte, de ő és az asszisztensek erre csak a szünetben döbbentek rá, amikor visszanézték a felvételt.

Ilyen ez a futball, meccsek alig vannak, mégis van miről beszélni, vitatkozni.

A kiemelt képen Iturralde González mutat fel sárga lapot Robinhónak, a Real focistájának egy Barcelona elleni 2005-ös madridi meccsen. Fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik