Nemzetközi foci

Nem szabadul a belga futball a koronavírus fogságából

Augusztus végéig nem lehet tömegrendezvényeket tartani Belgiumban, a friss döntés jelentősen befolyásolja az ország sportéletét.

A profi liga vezetősége április elején befejezettnek nyilvánította a bajnokságot: a Jupiler Pro League igazgatótanácsa egyhangúlag úgy határozott, hogy nem kívánatos a versenyt június 30-a után folytatni. Igaz, ezt a klubok közgyűlésének még jóvá kell hagynia.

A döntésben szerepet játszott, hogy a belga szövetség már teljes egészében megkapta a szezonra a televíziós közvetítési jogokból származó pénzt, amelyet nem is kell visszafizetnie.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozás kiterjesztésével ugyanakkor nehezebbé válna az újrakezdés, ráadásul a 24 profi egyesület többsége – 17 – már korábban a szezon lezárását szorgalmazta.

A speciális időszak meghosszabbításának következménye lehet az is, hogy a következő idény első szakasza vélhetően zárt kapuk mögött zajlik majd.

Az asztalon van egy javaslat arra vonatkozóan, hogy a mérkőzéseket zárt kapuk mögött rendezzék meg. Ezt a jövő héten vitatjuk meg, amikor a Nemzetbiztonsági Tanács újra ülésezik

– idézte a Sporza.be portál Pieter De Crem belügyminisztert.

Ha így történik, akkor a 2020-21-es idény első forduló mellett a Royal Antwerp és az FC Bruges kupadöntőjét szintén szurkolók nélkül rendezik meg – már ha ezt valóban augusztus 31-e előtt szeretnék lejátszani.

Kiemelt fotó: KURT DESPLENTER / BELGA MAG / Belga

Olvasói sztorik