Nemzetközi foci

2021-ben rendezik meg a foci-Eb-t

Amiről egy ideje pletykálnak, azt most a norvég szövetség Twitter-oldala úgy tűnik megerősítette:

a koronavírus-járvány miatt nem idén, hanem 2021-ben rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot. Ehhez egyhangú döntésre volt szükség.

A hírt később a svéd szövetség részéről Karl-Erik Nilsson erősítette meg a Reutersnek, valamint az ESPN több forrása.

Ezeket követte az UEFA oldalán megjelent hivatalos bejelentés.

Gyakorlatilag egész Európában leállt a labdarúgás az elmúlt egy hétben és egyelőre nem tudni, a világjárvány mikor teszi lehetővé, hogy folytatódjanak a bajnokságok és a kupaküzdelmek. Egyre több szövetség fordult azzal az UEFA-hoz, hogy el kellene halasztani az Eb-t, amelyet idén 12 országban, köztük Magyarországon rendeztek volna.

Emiatt tartott kedden válságértekezletet az UEFA, melyen az európai klubok szövetségével, a játékosokat képviselő szervezettel és az 55 tagállammal egyeztettet több videokonferencián. A BBC újságírója elárulta, a végrehajtó bizottsággal való egyeztetés végét kellett volna csak megvárni a bejelentéssel, ez nem sikerült a norvég szövetségnek.

Jelen állás szerint mozgalmas nyara lesz 2021-ben az UEFA-nak, ugyanis:

  • június 11.-július 11. között lesz a férfiak Eb-je,
  • július 1.augusztus 7. között a női Eb,
  • június 2-6. között a Nemzetek Ligája,
  • június 6-29. között az U21-es Eb,
  • és még a FIFA is ekkorra tervezte be a klubvilágbajnokságot.

És nekünk is, mert a felnőtt Eb meccsei mellett az U21-es tornának is társrendezői vagyunk, Szlovéniával közösen.

De a lengyel szövetség, amyl idő közben szintén megerősítette az Eb eltolását azt írta, hogy a többi torna időpontja változni fog.

Hogy mi lesz a Bajnokok Ligájával és az Európa Ligával, az egyelőre nem derült ki, pletykák szerint egy hónappal eltolják a döntőket, június 27-re és 24-re.

Kiemelt kép: firo Sportphoto / Jürgen Fromme / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik