Nemzetközi foci

Műteni kell, nem játszhat Magyarország ellen a bolgárok klasszisa

Kiril Deszpodovot két éve az év futballistájának választották meg.

Kiril Deszpodov jövő héten bokaműtéten esik át, ezért biztosan nem léphet pályára március 26-án a magyarok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

Az operáció kedden Innsbruckban lesz. Az orvosok szerint legalább nyolc hétig nem játszhatok

– mondta a 23 éves szélső, akit 2018-ban hazájában megválasztottak az év játékosának.

Deszpodov tavaly az olasz élvonalban szereplő Cagliari együtteséhez igazolt, de a szardíniai klub erre az idényre kölcsönadta a Sturm Graznak – írja az MTI.

A pótselejtező bolgár–magyar elődöntőjét Szófiában rendezik, a győztes pedig március 31-én az izlandi–román párharc továbbjutójával küzdhet meg hazai pályán – azaz magyar siker esetén a Puskás Arénában – az Eb-részvételért.

Ha a négyes győztese a bolgár, magyar, izlandi hármasból kerül ki, akkor a kontinensviadalon Németországgal, a világbajnok Franciaországgal és a címvédő Portugáliával kerül azonos csoportba, melynek három találkozóját a magyar fővárosban rendezik. Ha a románok jutnak ki, akkor ők a holland, ukrán és osztrák hármas mellé kerülnek.

Kiemelt kép: JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik