Nemzetközi foci

Korábbi MU-játékost szemelt ki az Arsenal

Daley Blindet szeretné leigazolni Mikel Arteta.

Noha legutóbbi két bajnokiját lehozta kapott gól nélkül az Arsenal, Mikel Arteta nem elégedett csapata védelmével. A spanyol tréner annak ellenére is hátsó alakzatát akarja erősíteni, hogy együtteséhez a nyáron már biztosan érkezik William Saliba a francia Saint-Étienne együttesétől – igaz, őt még a korábbi vezetőedző, Unai Emery szerződtette.

Az Arsenal legújabb kiszemeltje az Ajax 29 éves védője, Daley Blind – írják angol források a The Athleticre hivatkozva. A bal lábas játékos – aki a múlt héten két hónappal szívműtétje után visszatért a pályára – balhátvédként és a védelem közepén is bevethető, ráadásul a Premier League sem lenne számára ismeretlen, ugyanis 2014 és 2018 között a Manchester United futballistája volt.

Zijes csak az első fecske, szétkaphatják az Ajaxot
Sajtóhírek szerint akár további kilenc játékos is klubot válthat a nyáron.

A 66-szoros holland válogatott játékos az elmúlt másfél szezonban összesen 82 tétmeccsen lépett pályára klubcsapatában. A mértékadó Transfermarkt által 25 millió euróra taksált bekk 2022 nyaráig köti kontraktus Amszterdamba. A The Athletic cikke szerint Blind szerződésében szerepel egy alacsony kivásárlási összeg, a lap ugyanakkor megjegyzi, a holland hátvéd csupán egyike az angol klub jelöltjeinek.

Kiemelt kép: Mike Kireev / NurPhoto

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik