NB I

Több milliárdot költhet fejlesztésre a Vasas

Erről Markovits László klubelnök beszélt a klub 105. születésnapján.

Kapcsolódó cikkek

105 éves a Vasas Sport Club – ebből az alkalomból adott interjút Markovits László klubelnök a vasassc.hu-nak. A sportvezető ebben beszélt az egyesületnél várható nagyobb fejlesztésekről is.

– A miniszterelnök úrral tavaly augusztusban nyílt lehetőségem személyesen egyeztetni a létesítményfejlesztési elképzeléseinkről, amelyek kapcsán támogatásról biztosított. Ennek szellemében született meg február 26-án az a kormányhatározat, amely több milliárd forintos forrást biztosít az általunk vagyonkezelt állami tulajdonú létesítmények fejlesztésére. A következő években ennek köszönhetően szó szerint az építkezés időszakába léphetünk, ez pedig évtizedekre meghatározza majd a klub működését, hiszen a modern infrastruktúra alapfeltétele a minőségi utánpótlásképzésnek – mondta.

– Ennek a fejlesztési csomagnak többek közt része az Illovszky-stadion rekonstrukciója is, amelynek látványtervei – a korábbi közleményünknek megfelelően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötendő támogatási szerződések aláírása, illetve a koncepcióterv Nemzeti Stadion Program Munkacsoport általi jóváhagyása után válhatnak nyilvánossá. Az utánpótlásképzést már említettem, és itt fontos megjegyeznem, hogy a kormány által számunkra megítélt összeg az egyéb sportágainkat érintő beruházásokra is vonatkozik. Jelenleg gőzerővel dolgozunk párhuzamosan több terven, hiszen a célunk az, hogy 2018-ra valamennyi sportágunk megfelelő infrastrukturális háttérrel tudja végezni a sportszakmai munkát. Ezzel a pozitív végszóval szeretnék az egész Vasas család számára boldog 105. születésnapot kívánni.

Olvasói sztorik