Nemzetközi foci

Rekordigazolással erősíthet a Mol Fehérvár FC

Nem a Mol Fehérvár FC szerződtette a legtöbb labdarúgót a téli átigazolási szezonban, de úgy tűnik, egy bombaigazolást nyélbe üthet még a Vidi. A romaniatv.net szerint ugyanis Dragos Nedelcuért akár 2,5 millió eurót is fizethet a klub az FCSB-nek, amely országos csúcs lenne.

A román újságcikkben megszólaló klubtulajdonos, George Becali szerint a 22 éves középpályás kivásárlási ára azonban nem egyben, hanem bónuszokkal érné el a rekordot.

A Fehérvár kétmilliót ajánlott, mi 2,5 milliót kértünk érte. A különbséget két bónusszal oldanánk meg, ha európai kupaszereplést érő helyen végeznek, 300 ezer eurót kapunk, csoportkörbe kerülve további 200 ezret

– idézi az FCSB tulajdonosát a romaniatv.net.

Nedelcu román korosztályos válogatott, a 2016–2017-es szezonban bajnoki címet szerzett a Viitorullal, majd nyáron szerződött az FCSB-be, ahol idén sérülés miatt csak hat mérkőzésen lépett pályára.

Magyarországon a klubrekordot jelentő legmagasabb összeget egyébként a Fehérvár jegyzi így is: 2018 nyarán 2,4 millió eurót fizetett a klub Armin Hodzicsért a Dinamo Zagrebnek.

Kiemelt kép: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik