Nemzetközi foci

Akár a hálószobájába is beengedheti az embereket a balhés dán csatár

Modell barátnőjével egy tv-műsort kaptak azért, hogy ne csak féligazságokat írjanak róluk.

December 17-e óta nincsen csapata Nicklas Bendtnernek, a 81-szeres dán válogatott csatár azonban nem is biztos, hogy visszatér a futballpályára, hiszen éppen televíziós karrier előtt áll.

A játékosnak mindössze négy hónap jutott a címvédő FC Köbenhavnnél, ahol a bajnokságban hat mérkőzésen 213 percet töltött a pályán, az Európa Ligában egy percet kapott a Dinamo Kijev elleni idegenbeli mérkőzésen, míg a Dán Kupában a Nordsjaelland ellen szerezte egyetlen koppenhágai gólját.

„Teljes mértékben tiszteletben tartom Stale Solbakken edző döntését, és nem bánom, hogy szeptemberben belevágtam ebbe a kalandba” – nyilatkozta akkor Bendtner, aki azóta sem talált magának csapatot.

De nagyon nem aggódik, a Discovery hétfőn bejelentette, hogy a Dániában népszerű szórakoztató és sportprogramokat kínáló Dplay csatornát egy tv-sorozatot ad a balhéjairól is ismert sportolónak.

A „Bendtner and Philine” című sorozat 2020 tavaszán mutatkozik be, ebben a pár betekintést enged családi életébe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

P H I L I N E P I (@philineroepstorff) által megosztott bejegyzés, Dec 21., 2019, időpont: 3:11 (PST időzóna szerint)

„Szeretnénk megtörni azokat az előítéleteket, amelyek rólunk szólnak, betekintést akarunk adni a nézőknek abba a szórakoztató, de nehéz szerelembe, amely mindig is a kapcsolatunk sarokköve lesz” – mondta Philine Roepstorff, Bendtner párja.

Philine és én gyakran vagyunk reflektorfényben, sok mindent írnak rólunk, de gyakran azt tapasztaljuk, hogy csak féligazságokat

– tette hozzá a futballista, megindokolva, miért is engedik be életükbe a televízió kameráit.

Mindketten úgy vélték, itt az ideje, hogy megosszák magánéletüket egész Dániával. Hogy ez a hálószobára is kiterjed-e, nem tudni.

„Régóta mérlegeljük, vajon a kapcsolatunk elég erős-e ahhoz, hogy kezelni tudja az összes figyelmet. Jól tudjuk, hogy nem egy fényes mese főszereplői leszünk, de bennünket ez soha nem is érdekelt.”

Kiemelt fotó: Discovery Networks Danmark

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik