Magyar foci

Nagy az öröm Diósgyőrben, a szurkolókról áradozik a légiós

Dusan Brkovics specialistának számít, ha a ZTE-ről van szó.

Nagy skalpot szerzett hétvégén a DVTK, amely Zalaegerszegen győzött 3–1-re, és ezzel valamelyest meglépett a kieső zónától.

Dusan Brkovics szerezte a DVTK első gólját, érdekesség, hogy a légiós a két csapat első meccsén is betalált.

Nagyon fontos pillanatban találtam az ellenfél hálójába, sikerült megerősíteni a győzelembe vetett hitet. Florent Hasani jól adta a hosszúra a szögletet, Tamás Márk megnyerte a fejpárbajt, és a kapu elé fejelte a labdát. Ott állt egy védő, akit megelőztem, mert gyorsabban ismertem fel a helyzetet. Hogy mi a titkom? Semmi különleges, az ellenfél kapuja előtt az ötös környékén minden játékosnak figyelni kell, aki hamarabb reagál, az tisztáz, vagy szerez gólt

– nyilatkozta klubja honlapjának a légiós.

A szurkolóink is nagy szerepet játszottak a sikerben. A második félidőben úgy éreztük, hogy az ekkor szó szerint mögöttünk álló drukkerek szinte távol tartják a kapunktól a labdát, minket pedig előre röpítenek. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan elkísértek minket az ország másik végére, és végig buzdítottak

– mondta Brkovics a drukkerekről.

Kiemelt fotó: www.dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik