Magyar foci

Az NB II-ben bizonyíthat a Puskás-díjas Zsóri Dániel

A játékos tavasszal a Budaörsben is szerepet kaphat.

A Puskás-díjas Zsóri Dániel tavasszal az NB II-es Budaörsben is szerepet kaphat. A fiatal támadóra továbbra is számít a Mol Fehérvár FC szakmai stábja, adott esetben azonban a klub kooperációs partnerénél is pályára léphet – adta hírül a fehérvári honlap.

Két fehérvári játékos is súlyos sérülést szenvedett
Loic Nego izma, Ivan Petrjak bordája károsodott.

A legutóbbi fél évben már több 21 éven aluli Vidi-játékos is szerepelt az NB II-es együttesben, és tavasszal Zsórira is számíthatnak, amennyiben a Vidi első csapatában nem lép pályára.

Zsóri Dani továbbra is a Vidi első keretéhez tartozik, számítunk rá, természetesen az első csapattal is edz, azonban úgy ítéltük meg, hogy amennyiben nincs meg a megfelelő meccsszáma, a rendszeres játéklehetőség miatt lehetősége lesz kooperációs partnerünknél, a Budaörsnél is pályára lépni. Mindez azt jelenti, hogy tavasszal nemcsak Joan Carrillo, hanem adott esetben Bognár György, a Budaörs szakmai igazgatója is számíthat Dani játékára. Fiatal játékosunk további fejlődése érdekében ez a legmegfelelőbb döntés

– nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

A Budaörs SC vasárnap 2-1-re kikapott az FTC-től felkészülési mérkőzésen, a budaörsiek gólját Zsóri szerezte tizenegyesből.

Kiemelt kép: dvsc.hu

Olvasói sztorik