Magyar foci

Giuseppe Sannino: Hiszek a csapatomban

Februárban nyolc tétmeccset játszik a Budapest Honvéd.

A 22 napos felkészülés után, két nappal a Mol Fehérvár FC elleni rangadó előtt, szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Budapest Honvéd.

A piros-feketék a holtszezonban mindössze két labdarúgót igazolta. Hidi Patrik visszatért, és érkezett a a Costa Rica-i válogatott Mayron George.

Szombaton újrakezdődik a bajnokság, amely a számunkra jól zárult, hiszen az őszi szezon során sikerült ledolgozunk az idény elején összeszedett hátrányunkat, és feljebb kapaszkodtunk a tabellán. Szeretnénk sikeresen folytatni a küzdelmeket, noha már rögtön az első meccsen rendkívül nehéz riválissal nézünk szembe. Sok munkával járt a felkészülési időszak és azt sem szabad elhallgatni, hogy sérülés miatt több játékosunk is hiányzott. Örömteli, hogy jó néhány szépreményű fiatal csatlakozott hozzánk, akik megismerkedhetnek az utánpótlás és a felnőttfutball közti különbséggel, érdemesek arra, hogy az első kerettel készüljenek, de nem szabad őket rögtön a mélyvízbe dobni, megfelelő körültekintéssel igyekszünk majd lehetőséget adni nekik. A február nehéz hónap lesz, nyolc tétmeccsel, amelyeken minden esélyt meg kel ragadnunk a jó szereplésre, a csapat és a csodálatos szurkolóink is megérdemelnének egy szép időszakot. Természetesen az ember mindig kitűz maga elé célokat, a bajnokságban szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni, az első négyben végezni, ahogyan a Magyar Kupa is fontos számunkra, hiszen azon keresztül is kiharcolhatjuk a nemzetközi szereplést. Nem is szeretnék ennél többet beszélni, jobban szeretek, amikor a tetteink beszélnek helyettünk. Hiszek a csapatomban

– mondta az újságíróknak Giuseppe Sannino vezetőedző.

Djordje Kamber arról beszélt, egyáltalán nem zavarja, hogy rövid volt a felkészülés, kifejezetten tetszik neki, hogy hosszú alapozás helyett tétmeccseket játszhat a csapat.

Nem szeretnék pontos helyezésekről beszélni, azt tudom ígérni, az egész csapat harcolni fog, hogy elérjük azt, amit a vezetőség elvár tőlünk. Ősszel rosszul kezdtük a bajnokság, aztán a szezon második felében játszottunk úgy, ahogy a szakvezetés és mi is szerettük volna, bízom benne, hogy olyan teljesítményre leszünk képesek tavasszal, amivel mindenki elégedett lesz. Valóban nem szerepeltünk túl jól az utóbbi idő a Fehérvár ellen, viszont többször szerencsére volt a riválisnak, legutóbb is győzhettünk volna. Sikeres felkészülésen vagyunk túl, tanultunk a korábbi hibáinkból, és persze szeretnénk jól futballozni, a legfontosabb azonban, hogy jöjjenek a pontok

– fejtette ki a csapatkapitány.

Kiemelt fotó: honvedfc.hu

Olvasói sztorik