Az olasz Atalanta története során először jutott Bajnokok Ligájába és a sorsolás után bizakodhatott, mivel a Manchester City ugyan nagyon erős ellenfélnek számított, a Dinamo Zagreb és a Sahtar Donyeck verhetőnek tűnt.
Csakhogy az élet írja a legnagyobb forgatókönyveket és az olaszok mindhárom csapattól kikapott a C csoportban az első három BL-meccsén. Nem állt jól a szénája Gian Piero Gasperini együttesének, de az Atalanta hazai pályán csípett egy pontot a City ellen, majd a Dinamót, sőt szerda este a Sahtart is verte.
Hét pont pedig elegendőnek bizonyult az egyenes kieséses szakasz eléréséhez, amivel az Atalanta lett a Bajnokok Ligája történetében az első klub, amelyik zsinórban három vereséggel kezdett, mégis továbbjutott.
Tegyük hozzá azért azt is, hogy a Dinamo Zagreb és a Sahtar Donyeck is csak egy-egy győzelmet aratott a csoportban, ez is segítette az olaszokat, de mindenképpen bravúros a továbbjutás.
Bajnokok Ligája, 6. forduló:
A csoport:
Paris Saint-Germain (francia)–Galatasaray (török) 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Icardi (32.), Sarabia (35.), Neymar (47.), Mbappé (63.), Cavani (83. – 11-esből)
Club Brugge (belga)–Real Madrid (spanyol) 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Vanaken (55.), illetve Rodrygo (53.), Vinícius (64.), Modric (91.)
A csoport végeredménye: 1. PSG 16, 2. Real Madrid 11, 3. Club Brugge 3, 4. Galatasaray 2 ponttal
B csoport:
Bayern München (német)–Tottenham Hotspur (angol) 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Coman (14.), Müller (45.), Coutinho (64.), illetve R. Sessegnon (20.)
Olimpiakosz (görög)–Crvena zvezda (szerb) 1-0 (0-0)
Gólszerzők: El Arabi (87. – 11-esből)
A csoport végeredménye: 1. Bayern München 18, 2. Tottenham 10, 3. Olimpiakosz 4, 4. Crvena zvezda 3 ponttal
C csoport:
Dinamo Zagreb (horvát)–Manchester City (angol) 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Dani Olmo (10.), illetve Gabriel Jesus (34., 50., 54.), Foden (84.)
Sahtar Donyeck (ukrán)–Atalanta (olasz) 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Castagne (66.), Pasalic (80.), Gosens (94.)
Kiállítva: Dodo (Sahtar Donyeck, 77.)
A csoport végeredménye: 1. Manchester City 14, 2. Atalanta 7, 3. Sahtar Donyeck 6, 4. Dinamo Zagreb 5 ponttal
D csoport:
Bayer Leverkusen (német)–Juventus (olasz) 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Ronaldo (75.), Higuaín (92.)
Atlético Madrid (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Joao Félix (17.), Felipe (54.)
A csoport végeredménye: 1. Juventus 16, 2. Atlético Madrid 10, Leverkusen 6, Lokomotiv Moszkva 3 ponttal
Kiemelt kép: Marco Luzzani/Getty Images