NB I

Újabb focis akció a rasszizmus ellen

Bödör László és Thiam közösen végezték el a szombati MTK–Haladás meccs kezdőrúgását.

Kapcsolódó cikkek

Az MTK egykori és mai játékosa, az 1964-ben KEK döntőt játszó Bödör László, és a szenegáli Thiam Khaly Iyane a Polgári Platform felkérésére, a Szurkoljunk a rasszizmus ellen! kampány keretében lépett a kezdőkörbe, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a hazai lelátókon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. A kezdőrúgást megelőzően a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgathatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát.

– A rasszizmus ellen minden eszközzel küzdenünk kell, ez nem is kérdés. Nekem nagy szerencsém van, mert az MTK-nál, illetve korábbi csapataimnál sem volt ezzel problémám. Soha nem volt téma a bőröm színe, az első perctől elfogadtak, és ami még fontosabb, befogadtak a társaim. Szóval én mindenkinek csak azt tudom kívánni, hogy olyan nagyszerű közösség tagja lehessen, mint az MTK ‒ emelte ki Thiam, az MTK meghatározó játékosa.

– Gyakorlatilag bejártam a világot, sok mindent tapasztaltam. A külföldi csapatokban akkoriban még kevesebb színes bőrű játékos szerepelt, de soha senki nem „problémázott” velük – mesélte Bödör László. – Míg a csapattársaik számára játékostársak, barátok, haverok voltak, én a focistát láttam bennük, csakúgy, mint minden rivális csapatban játszó játékosban. A pályán nem számít a vallás, a bőrszín, a származás, csak a gólok számítanak. Örülnék, ha egymás kölcsönös tisztelete nem csak a pályán valósulna meg, hanem a lelátókon is, sőt a mindennapi életünkben is.

A Polgári Platform 2013 őszén indította Szurkoljunk a rasszizmus ellen! kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg. A szervezet a tavalyi bajnokság alatt számos antirasszista demonstrációt, szakmai kerekasztal-beszélgetést tartott, valamint elindította figyelemfelhívó kezdőrúgó kampányát, amelyben a hazai sport és közélet olyan kiválóságai vállaltak szerepet, mint Gesztesi Károly színművész, Pisont István, Hajdu Attila és Rudolf Gergely egykori és jelenlegi labdarúgók. A Polgári Platform kampányát több hazai klub támogatja, köztük a Bp. Honvéd, a Ferencváros, Győri ETO, az MTK és a Vasas FC.

A Polgári Platform Szurkoljunk a rasszizmus ellen! című kiáltványa:

„Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.

Hiszünk a versenyben.

Hiszünk a tisztességben,

Hiszünk a csapatunkban.

Hiszünk a győzelemben.

A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.

Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.

Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.

A foci összeköt mindannyiunkat.

Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.”

Olvasói sztorik