NB I

Lehetséges, hogy Pekár László nem a tévéből nézi az Európa-bajnoki pótselejtezőket

A Puskás Akadémia játékosa teszi a dolgát, a Rangadónak azt nyilatkozta, hogy a többi a kapitányon múlik.

Kapcsolódó cikkek

Pekár László a Puskás Akadémia megmentőjének is nevezhető idén. A csapat 11 góljából hatot vállalt, ami hat pont pluszt jelentett a felcsútiaknak – legutóbb a Videoton FC ellen szerzett szépségdíjas találatot, bár végül vereséget szenvedtek.

– Mi a véleménye a válogatott szerepléséről? Követte a találkozókat?

– Természetesen követtem. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült egyenes ágon kijutni, de még van egy esélyünk, amivel élnünk kell. Nagyon jót tenne a magyar labdarúgásnak, ha ismételten nagy tornán szerepelhetnénk ennyi év eltelte után.

– El tudja képzelni, hogy a pótselejtezőn már nem a TV előtt kell szurkolnia, hanem tevékeny részese lehet egy kijutásnak? Nagy Ádám és Bódi Ádám is tétmeccsen debütált a közelmúltban.

– Lehetséges, de ez nem csak rajtam múlik. Én annyit tehetek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtok a pályán, rúgom a gólokat. Azon túl ez már a szövetségi kapitány döntése.

– A klubcsapatára áttérve: mennyire elégedett a rajttal? Arra számítottak, hogy az első kör, 11 forduló után a 10. helyen áll a Puskás Akadémia?

– Egyáltalán nem erre számítottunk. Úgy gondoltuk, hogy kicsit előrébb tudunk helyezkedni a tabellán. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljebb kússzunk – nem a 10. hely a realitás. Egy jó középmezőnybeli helyezés abszolút elvárható lenne és biztos vagyok benne, hogy el is tudjuk érni azt.

– A saját teljesítményével elégedett?

– Maximálisan nem vagyok elégedett, sok helyzetem volt még, amit nem használtam ki. Nap mint nap azon dolgozom, hogy az összeset berúgjam. Ha ez sikerül, akkor leszek elégedett.

– Milyen lesz az MTK elleni meccs?

– Nehéz. Hazai pályán fogadunk egy olyan csapatot, amely minden évben a felsőházban szerepel. Szervezett brigád, de ha úgy tudunk játszani, ahogy például a Ferencváros ellen tettük, akkor megnyerhetjük a találkozót.

Olvasói sztorik