NB I

Újpestre igazolhat Balázs Benjámin

Kleinheisler László és Zsótér Donát mégsem lesz a lilák játékosa, csehországi légiósunk viszont hazatér.

Kapcsolódó cikkek

A Blikkúgy értesült, hogy lezárulhat Aszmir Szuljics átigazolási kálváriája. Az Újpest FC bosnyák szélsője, a közönség egyik kedvence az utóbbi időben nem kapott lehetőséget. Edzője, Nebojsa Vignjevics szerint nem volt megfelelő mentális formában, ám a napilap korábban már megírta, hogy megromlott a viszonya a trénerrel, és távozni akar a klubtól. Az NB I-ben címvédő, ám jelenleg kiesőhelyen álló Videoton kacérkodott az átigazolásával.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a székesfehérvári klub 400 ezer eurót (mintegy 120 millió forintot) és két fiatal játékost, Kleinheisler Lászlót és Zsótér Donátot adná a támadóért, ám a legújabb értesülések szerint végül nem ez a forgatókönyv valósul meg.

A Videoton focistákat nem ad, ellenben valamivel nagyobb összeget, azaz 500 ezer eurót (körülbelül 158 millió forintot) fizethet ki az Újpestnek a bosnyák játékjogáért.

A Blikk úgy tudja, az Újpest ezután nem marad tétlen az átigazolási piacon, hiszen muszáj megerősítenie a keretét: a cseh FK Teplicében szereplő, ám korábban a portugál Vitória Guimaraes gárdáját is megjárt egykori kaposvári Balázs Benjámint szerződtetheti az együttes, de van esély egy brazil csatár megszerzésére is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik