Magyar foci

Képes-e a vébén is átugrani a szakadékot az U17-es válogatott?

Ritkán adatik meg egy magyar labdarúgónak, hogy világbajnokságon szerepeljen, éppen ezért állnak különleges élmény és lehetőség előtt az U17-es válogatott tagjai.

Felnőtt szinten 1986 óta nem szerepeltünk a legfontosabb tornán, az utánpótlás-csapatok közül ellenben az U17-esek előtt az utóbbi években két garnitúra is eljutott a vébéig. 2009-ben az U20-asok Gulácsi Péterrel, Koman Vladimirral és Németh Krisztiánnal bronzérmesek lettek Egyiptomban, majd 2015-ben szintén az U20-asok harcolták ki a részvételt, és Új-Zélandon a csoportharmadikként továbbjutó csapatot a későbbi győztes szerbek állították meg a nyolcaddöntőben – pedig egészen a 91. percig vezettünk.

Abból a szerb csapatból Szergej Milinkovics-Szavics manapság a Lazio sztárja, a brazilok elleni döntőben győztes gólt szerző Nemanja Makszimovics pedig a Getafe alapembere, akiért 10 millió eurót fizetett a madridi csapat. Mindeközben az öt góljával vb-ezüstcipős Mervó Bence svájci és lengyel próbálkozás után jelenleg az NB II-es Budafok játékosa, de egyelőre még térdműtétje után próbálja felépíteni magát.

Hol rontjuk el a tehetséges magyar futballistákat?
A Ziccer legújabb adásában arra keressük a választ, hogy a képzés melyik szintjén szedi össze a magyar futball azt a hátrányt, amely a nemzetközi és a hazai labdarúgás színvonala közti különbséget adja.

Az ő esetében is kiderült, hogy egyáltalán nem könnyű az átmenet, mert az utánpótlás korszakból kinőve a felnőtt futball más kávéház.

A magyar focinak ez az egyik sarkalatos pontja: amíg utánpótlás szinten még viszonylag versenyképesek vagyunk az élmezőnyhöz képest, ugyanezek a játékosok pár évvel később már nem álljak meg az összehasonlítást a nemzetközi mezőnyben.  

„Tisztában kell lenni a magyar utánpótlásfutball nemzetközi helyzetével, az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe jutott többi ország lényegesen előrébb tart, mint mi. Ezt lehet szépíteni, de a képzésünk és a genetikánk tekintetében van némi hátrányunk, ám ahogy korábban az A-válogatottnál Dárdai Pál is világossá tette, – és azt gondolom, ez a megfelelő irányvonal a gondolkodásban –, amiben a magyar játékos erős, azt kell meglátni, azt kell továbbfejleszteni és abból kell egy rendszert gyúrni. Innentől csapatszinten ellensúlyozni tudjuk az egyéni hátrányokat. Ezt képzéssel is lehet, de mindent nem” – mondta még tavasszal, a dublini Eb-n az U17-es csapat szövetségi edzője, Preisinger Sándor, aki azt is hozzátette még, hogy szakadék tátong a nemzetközi élmezőny és a magyar utánpótlás között.

Szakadék ide vagy oda, az Európa-bajnokságon Preisinger fiai megverték a portugálokat (1-0), az izlandiakat (2-1) és az oroszokat (3-1), majd a negyeddöntőben büntetőkkel maradtak alul a spanyolokkal szemben, de az ötödik helyről, egyben a vb-részvételről döntő meccsen a hibátlanul lőtt tizenegyeseknek köszönhetően legyőzték a belgákat.

Kijutott a világbajnokságra a magyar U17-es válogatott
Tizenegyesek döntöttek a belgák ellen is.

Hogy a korábbi NB I-es gólkirály Preisinger valamire ráérzett, azt bizonyítja, hogy márciusban a belgák még 4-2-re nyerni tudtak Telkiben, aztán két hónappal később már eltűnt a különbség a pályán a két csapat között.

A vébén a magyar csapat a B csoportba került, amelyik az egyik legkiegyenlítettebb négyes lett Nigériával, Ecuadorral és Ausztráliával. Preisinger 18 mezőnyjátékost és 3 kapust nevezhetett a vébére, és a keret azokra épül, akik Dublinban összehozták a kijutást, a 21 játékosból tizenheten szerepeltek az Eb-n.

A legtöbb játékost, szám szerint ötöt a Puskás Akadémia adja, köztük van az a Komáromi György, aki az Eb-n a belgák ellen betalált, a Puskás–Suzuki-kupán pedig gyönyörű fejesgóllal vette ki a részét a Bayern München 3-0-s legyőzéséből.

Bár a Budapest Honvéd NB I-es csapatában idén nem kapnak akkora szerepet az akadémisták, mint a 2017-es bajnokcsapatban, a klub továbbra is erős itthon az utánpótlásban, így a kispestiek négy fiatalt delegálnak a keretbe. A hazai klubok közül még az MTK, a Debrecen és a Diósgyőr adott játékost a keretbe, amelybe hét légiós is bekerült.

A 193 centis Hegyi Krisztián megszerzésére nagyon büszkék voltak az angol West Hamnél, mert úgy tartják, kapusposzton ő az egyik legnagyobb európai tehetség.

A középpályás Kosznovszky Márk és a védő Balogh Botond az Eb-n még az MTK játékosaként vett részt, majd a nyáron szerződtette őket az olasz Parma. A játékosokat képviselő Fülöp Ferenc Baloghról azt mondta, mindig ott van, ahol dörög az ég, az a típusú védő, aki csúszik-mászik a pályán, Kosznovszkyt pedig összekötő kapocsnak tartja a védelem és a középpálya között, akinek legnagyobb erőssége a passzpontossága.

A két korábbi MTK-shoz hasonlóan a honvédos Molnár Rajmund is a dublini tornán hívta fel magára a figyelmet, őt a Benfica vitte el.

„Rajmund játéka illik a latinos, így a portugál stílushoz. Természetesen azt nem lehet előre határozottan kijelenteni, hogy biztosan eljut a legjobbak közé. Azt azonban mondhatom, hogy egy kedves, motivált fiatalember, akiben rendkívül nagy potenciál van” – nyilatkozta Molnárról Uwe Scher, a Honvéd akadémiájának szakmai igazgatója.

Érdemes lesz figyelni a keret két MTK-focistájára, Kata Mihályra és Zuigeber Ákosra is, akik rendszeresen szerepeltek az NB II-es felnőttcsapatban. Zuigeber szerzett is két gólt a Dorog elleni meccsen.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham United), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd), Vaits Marcell (Puskás Akadémia)

 

Védők:
Buna Gábor (Bp. Honvéd), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (Parma), László Dávid (Bp. Honvéd), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia), Horváth Milán (Bp. Honvéd), Orosz Donát (DVTK)

 

Középpályások:
Kata Mihály (MTK Budapest), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Tóth Borisz (DVTK), Major Sámuel (Salzburg), Kosznovszky Márk (Parma), Baráth Péter (DVSC)

 

Támadók:
Zuigeber Ákos (MTK Budapest), Mester Csaba (Austria Wien), Komáromi György (Puskás Akadémia), Németh András (Genk), Molnár Rajmund (Benfica)

 

Tartalékok:
Sipos Gábor (Puskás Akadémia), Hajdú Roland (Ferencváros

Az ellenfelek közül Preisinger előzetesen Ecuadort tartotta a legerősebbnek, de a mi csoportunkban szerepel az U17-es vébék rekordere, Nigéria is, amely nyolcszor döntőzhetett, és ezek közül ötöt meg is nyert. A csapat az idei Afrika-kupán negyedik lett, de a szövetségi kapitány, a korábban két vb-győzelemben is szerepet játszó Manu Garba nem fogta vissza magát.

Mindenki készüljön fel arra, hogy egy fantasztikus nigériai csapatot lát majd, amely remek futballt játszik és megcélozza a trófeát. Ecuador, Magyarország és Ausztrália is erős csapat, tiszteljük is őket, de mi vagyunk a vébék rekorderei. A győzni akarás minden nigériai csapat DNS-ében benne van, és ez alól a mostani válogatott sem kivétel

– nyilatkozta Garba.

A mi csoportunkból csak az afrikai csapatot emelte ki a FIFA honlapja a vébét felvezető cikkében, és Nigéria játékerejéről mi is hamar képet kapunk, mivel fiataljaink magyar idő szerint szombat 22 órakor ellene kezdik meg a vébét. Az ausztrálok az Ázsia-bajnokság elődöntőseként kvalifikálták magukat a vébére, az azon a tornán öt góljával társgólkirályként végző Noah Botic a Hoffenheim U19-es csapatában játszik, ami elsőre jó kis ajánlólevélnek tűnik.

Gólerős csatáruk van az ecuadoriaknak is, Johan Mina hat góllal lett a dél-amerikai bajnokság gólkirálya, csapata pedig a végső győztes Argentína elleni 4-1-gyel váltotta meg a jegyét a vébére.

Bár az ősz itthon már-már nyáriasra sikerült, a csapat a megérkezés óta próbál akklimatizálódni a brazíliai 30 fokos hőséghez. Mivel a hat csoportból az első két helyezettek mellett a négy legjobb harmadik is továbbjut, akár egy győzelem is továbbjutást érhet. Az egyenes kieséses szakaszban pedig, ahogy azt négy éve az ellenünk gyakorlatilag fél lábbal már a repülőn lévő, végül aztán a győzelemig menetelő Szerbia megmutatta, minden lehetséges.

A magyar érdekeltségű B csoport programja:

1. forduló:
szombat: Nigéria – Magyarország, Goiania 22.00
vasárnap: Ecuador – Ausztrália, Goiania 1.00

 

2. forduló:
kedd: Nigéria – Ecuador, Goiania 21.00
szerda: Ausztrália – Magyarország, Goiania 0.00

 

3. forduló:
péntek: Ausztrália – Nigéria, Brazíliaváros 21.00
péntek: Magyarország – Ecuador, Goiania 21.00

Olvasói sztorik