NB I

„Már csak egy hét, és eldobhatom a mankót”

A Belgiumban gyógyuló Windecker József túl van az első futópados sétákon.

Kapcsolódó cikkek

Az Újpest FC középpályása, Windecker József keresztszalagja a nyári felkészülés során szakadt el. A műtétre Antwerpenben került, az utólagos hosszú kezelésre, erősítésre pedig Liége-ben kerül sor. A fiatal játékos a klubja honlapján hetente néhány sorban beszámol a belgiumi történésekről, és lábának erőnléti állapotáról.

– Örömmel írom le, hogy már a harmadik hét is eltelt, a lábam pedig napról napra jobb. Megvoltak az első séták a futópadon, ezek kis dolgoknak hangzanak, de én nagyon örültem neki – kezdte harmadik naplóbejegyzését Windecker József. – Sok minden nem történt azóta, hogy legutóbb írtam, nem túlzás azt állítani, hogy kissé unalmas az itteni programom. A mindennapi két edzés mellett csak a pihenésre jut idő. A vasárnap kivétel volt, mert a terapeuták ragaszkodtak hozzá, hogy menjek ki a Standard Liége meccsére, ahol a Waasland-Beveren volt az ellenfél. Nagyon jó hangulatban telt a mérkőzés, és jót tett nekem is egy kis kikapcsolódás. Már csak egy hét, és eldobhatom a mankót, amit annyira várok, hogy szavakat sem találok rá. Nagyon örülök, hogy sikeresen vettük az első Magyar Kupa-meccset, még ha ez természetes is. Azért 14 gólt lőni, jó teljesítményt mutat! Remélem, a Honvéd ellen is győzelemmel örvendeztetik meg a srácok a szurkolóinkat, mert mindenki azt meséli, hogy milyen jó a hangulat és milyen csodálatosak a szurkolóink. Most kell csak igazán kiszolgálni őket. Természetesen innen, 1200 kilométerről könnyű mondanom, de ezt a srácok is tudom, hogy nagyon jól tudjak.

Olvasói sztorik