Nemzetközi foci

A sajtótájékoztató közben rúgták ki az UEFA tolmácsát a horvátok

Nem dolgozott pontosan, a sajtófőnök vette át a szerepét a Wales elleni Eb-selejtező előtt.

Vasárnap este a magyar és az azeri válogatott összecsapása után a két csoportellenfél, Wales és Horvátország is összecsap az Európa-bajnoki selejtező nyolcadik fordulójában – mindkét találkozót közvetíti magyar csatorna.

A Wales–Horvátország meccset megelőzően a többi között Ivan Perisic, a Bayern München játékosa is az újságírók rendelkezésére állt a sajtótájékoztatón, ahol az UEFA által delegált tolmács fordította a kérdés-válasz párokat a játékosnak, illetve az újságíróknak. Illetve fordította volna, ugyanis a horvátok sajtófőnöke, Tomislav Pacak hat perc után bekapcsolódott a beszélgetésbe, és kipenderítette a kijelölt fordítót a hiányos munkájára hivatkozva.

Ha nem bánja, a sajtótájékoztató hátralevő részében én fordítok, ugyanis néhány részletet kihagyott Ivan válaszából

– teremtette le nyugodt hangon a horvát sajtófőnök az esemény hivatalos tolmácsát.

A brit The Sun azt írja, Pacak azt követően lépett közbe, hogy Perisicet megkérdezték: egyetért-e Ryan Giggs és Gareth Bale véleményével, miszerint a horvátok az esélyesei a vasárnapi találkozónak? A tolmács azonban olyan választ adott Perisic szájába, amit a sajtófőnök már nem engedett végigmondani – úgy tolmácsolta Perisic válaszát, mintha a fenti kijelentés Bale-hez és két walesi topjátékoshoz tartozott volna, nem pedig a kapitányhoz. A lap beszámolója szerint a fordítás minőségén még a játékos és a mellette ülő szövetségi kapitány, Zlatko Dalic is megdöbbent.

A walesi szövetség azt jelezte a Sunnak, hogy ők azt a tolmácsot jelölték ki a sajtótájékoztatóra, akit az UEFA javasolt nekik.

Kiemelt kép: Denis Lovrovic/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik