Magyar foci

Négy–öt hónapra kidőlt a Paks kulcsembere

Műteni kell Bartha Lászlót.

Meg kell műteni, ami miatt négy–öt hónapos kihagyás vár a Paksi FC támadójára, Bartha Lászlóra. A paksi csapatot 2010 óta erősítő 32 éves játékos a nyár óta sarokcsont–kinövéssel bajlódik, de az OTP Bank Liga első hat fordulójában pályára tudott lépni. A ZTE FC elleni legutóbbi bajnokin azonban nem játszott, ugyanis a sérülése miatt az Achillese is begyulladt.

Szoboszlai: Ennyit még életemben nem futottam
A magyar válogatott játékos büszke, amiért 3-0-ról fel tudtak állni a Liverpool ellen.

Folyamatosan bíztam benne, hogy egyre jobb lesz a sarkam, hisz’ tényleg javult egy ideig, aztán egy ponttól kezdve ez a tendencia megállt, sőt… komolyabb terhelésre rosszabbodott. Szép lassan így jutottam el odáig, hogy szenvedés volt játszani, és már a fájdalomcsillapítók sem segítettek

– nyilatkozta a hivatalos klubhonlapnak Bartha, aki kedden Németországba utazott egy specialistához. Az orvos megerősítette, hogy operáció nélkül nem fog javulni a helyzet.

A beavatkozást már Magyarországon végzik majd, most pedig azon vagyunk, hogy egy minél előbbi időpontot találjuk, mivel az operációt követően 8-10 hétnek is el kell telnie, mire újra terhelhetővé válik a lábam. Természetesen a rehabilitáció ideje sok tényezős, de megközelítőleg 4-5 hónap, mire újra pályára léphetek

– mondta a rutinos támadó.

Kiemelt kép: www.paksifc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik