Nemzetközi foci

Nem nyugszik bele az Atlético a Barcelona nevetséges büntetésébe

Háromszáz euró kevés a madridiak szerint. De a katalánok is fellebbeznek az ítélet ellen.

Az FC Barcelona 300 eurós (körülbelül 100 ezer forintos) büntetést kapott, mert megszegte az átigazolási szabályokat, és már azt megelőzően tárgyalásba kezdett kiszemeltjével, a végül le is igazolt Antoine Griezmann-nal, hogy megegyezett volna az átigazolási díjról a játékos akkori klubjával, az Atlético Madriddal.

Érdekesség, hogy a szövetség döntése ellen mindkét klub fellebbez: a Barcelona vezetői tagadják, hogy bármi szabálytalanságot követtek volna el, míg az Atléti elöljáróit az összeg nevetséges mértéke bosszantja – Griezmann ugyanis 120 millió euróért (nagyjából 40 milliárd forintért) váltott végül csapatot.

Utóbbi klub ráadásul azért is kezdeményezi a fellebbezést a Sport cikke szerint, mert ha valóban bebizonyosodott, hogy korábbi játékosa és a katalán klub előbb jutott egyezségre, mint július elseje, akkor a játékosnak még a korábbi, 200 millió eurós kivásárlási ára volt érvényben, így ez az összeg járna a fővárosiaknak.

A Marca hozzáteszi, az Atlétinél az is szóba került, hogy akár stadionbezárással is büntetnie kellene a szövetségnek a Barcelonát. Az ügy tehát folytatódik.

Kiemelt kép: Lluis Gene/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik