Nemzetközi foci

Mourinho nem veszi vissza a Real Madridot, azt is megmondta, miért

Korrekt.

A Real párizsi zakója óta a madridi és a barcelonai lapok is azon lovagolnak, csöppet sem biztos Zinédine Zidane pozíciója. A 3–0-s vereség nagy csapás a „királyiak” számára, és bár a LaLigában elért két-két győzelem és döntetlen nem rossz, a mutatott játék a legkevésbé sem nevezhető fantasztikusnak.

A Sport szerint minden egyes rossz meccs a korábbi tréner (2010–2013), José Mourinho visszatérését erősíti, a katalán újság azt is megírta, Zidane menesztése nyolcvanmillió euróba kerülne a Real Madridnak. A Cuatro című műsorban a portugál szakvezetőt faggatták, aki természetesen beszélt a Realról is.

Nem szeretnék visszatérni Madridba, ugyanis a csapatnak van edzője. Ráadásul Zinédine Zidane nem csak egy átlagos szakvezető a klubnál. Sok együttesnél adódhatnak problémák, de a tiszteletet meg kell adni azoknak, akik a sikerekért dolgoznak. A Real Madrid egyáltalán nem áll rosszul a bajnokságban, a tabella elején található, megelőzi a Barcelonát, az Atlético mindössze egy ponttal szerzett többet

– magyarázta az 56 esztendős Mourinho.

Kiemelt kép: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Olvasói sztorik