Nemzetközi foci

Világméretű bemutatón leplezték le a 2022-es vébé logóját

Újabb mérföldkőhöz érkezett a következő világbajnokság.

Világméretű kampány keretében bemutatták a 2022-es, katari rendezésű világbajnokság emblémáját – derült ki az MTI beszámolójából.

A fővárosban, Dohában helyi idő szerint kedden 20 óra 22 perckor több emblematikus épületre, többek között az Al Zubarah erőd falára vetítették rá a logót. Ezzel egy időben hasonló módon jelent meg a térség több országában, így Irakban, Jordániában, Kuvaitban és Libanonban is, a kiemelt partnernek tekinthető Törökországban pedig tíz különböző helyen. A feszült politikai helyzet miatt ugyanakkor az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Egyiptom nem vett részt ebben a kampányban. Csatlakoztak viszont hozzá olyan világvárosok, mint Milánó, New York, Párizs és Rio de Janeiro.

A leginkább egy nyolcas számra emlékeztető embléma – amelynél a katari zászló alapszíneit, a fehéret és a gesztenyebarnát használták a tervezők – több jelképet foglal magában. A katari szervezők szerint mindenekelőtt olyan eseményt szimbolizál, amely úgy köti össze az egész világot, hogy közben a helyi arab kultúrára és a sportágra való utalásokat is tartalmaz.

Jelzi azt a nyolc stadiont, amelyekben majd vb-mérkőzéseket rendeznek, illetve vonalvezetésében a vb-trófeát is megjeleníti.

A logó hullámaiban a sivatagi dűnék is beleképzelhetők, valamint egy kendő, amely a téli hónapokban a világ bármely részén, de különösen az arab világban nélkülözhetetlen kiegészítőnek számít. A katari vb-t a szokásoktól eltérően nem nyáron, hanem először a történelemben ősz végén és tél elején, november 21. és december 18. között rendezik az időjárás miatt.

Az alkalmazott újfajta betűtípus megőrizte a tradicionális arab kalligráfia formáját, csupán a XXI. századnak megfelelően modernizálta azt.

Kiemelt kép: AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik