Magyar foci

A Chelsea-ből igazolt középpályást a Fehérvár

Danilo Pantics kölcsönben érkezik az angol sztárcsapattól.

Igaznak bizonyultak a korábbi híresztelések: a Mol Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette a Chelsea 22 éves szerb középpályását, Danilo Panticsot

A támadóként is bevethető játékos a Partizanban nevelkedett, ahonnan 2015 nyarán igazolt az angol sztárcsapathoz. A londoniak az elmúlt években többször is kölcsönadták, játszott a holland Vitesse és Excelsior gárdáiban, az elmúlt két szezonban pedig újra anyaegyesületét erősítette, szintén kölcsönben.

Puskás-díjra jelölt játékost igazolt a Mol Fehérvár FC
Zsóri Dániel Debrecenből jött, egy Vidi-játékos ment a helyére.

Az előző szezonban 32 bajnokin 6 gólt ért el a Partizan színeiben, minden sorozatot figyelembe véve 45-ször kapott lehetőséget tavaly és 8 találatot szerzett. Rendszeresen meghívót kap a szerb utánpótlás válogatottakba, az U21-esek között 13-szor szerepelt. Pantics ott volt a belgrádi csapatban 2017 augusztusában, az Európa Liga rájátszásában rendezett Vidi – Partizan párharc alkalmával is, az első mérkőzést a kispadról nézte végig, a másodikon a 77. percben lépett pályára. A Fehérvár vezetőedzője, Marko Nikolics első belgrádi időszakában, 2013 decemberétől 2015 márciusáig együtt dolgozott Danilo Panticcsal – írja a hivatalos klubhonlap.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik