NB I

Benczés lehet a befutó Mezőkövesden

Szinte bizonyos, hogy a Puskás Akadémia FC-től elköszönt edző a borsodiaknál folytatja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Benczés Miklós eddigi edzői karrierje során előbb a Diósgyőr, majd a Puskás Akadémia csapatát juttatta fel a másodosztályból az NB I-be. Három a magyar igazság – tartja a mondás, és minden bizonnyal ebben bíznak Mezőkövesden is. A felcsútiaktól távozó tréner a Borsod Online érdeklődésére elmondta, hogy a kövesdiektől Tóth László szakmai igazgató valóban megkereste.

– Nem titok az sem, hogy elsőként ez a klub nyújtott nekem segítő kezet, miután elköszöntem a Puskás Akadémiától. Mindössze két nap türelmet kértem, vagyis ha minden jól alakul, nagyon hamar eldőlhet a sorsom. A hirtelen jött ajánlatot kecsegtetőnek tartom: a Mezőkövesd esetében nagy a kihívás, ennek nehéz ellenállni. Óriási lehetőségek állnak a klub előtt, így hajlok rá, hogy… De most nem folytatom ezt a gondolatsort.

A másodosztályú munkavállalása mellett szól az is, hogy egyelőre nem kapott élvonalbeli munkalehetőséget, de amennyiben aláír a borsodiakkal, már nem is vár ilyen felkérésre.

– Megegyezés esetén a mezőkövesdi szerződésemben nem lesz benne az a passzus, amely szerint ha magasabb osztályból hívnak, akkor büntetlenül elmehetek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik