NB I

Fehérváron marad Filipe Oliveira

A tapasztalt légiós újabb két évre kötelezte el magát a bajnoki aranyérmes Videotonhoz.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A portugál középpályás remek idényt tudhat maga mögött, a klub pedig továbbra is számít a szolgálataira, ezért kétéves szerződéshosszabbításban állapodott meg vele – írja a vidi.hu.

Filipe Oliveira 2011 nyarán érkezett Székesfehérvárra a Serie A-ból, a Parma együttesétől. Korábban az angol Chelsea-ben is szerepelt, és helyet kapott José Mourinho londoni karrierjének első kezdőcsapatában. A Vidinél az első évben csupán kölcsönben játszott, majd 2012-ben hároméves szerződést írt alá.

Az elmúlt négy idényben összesen 81 alkalommal lépett pályára a magyar élvonalban és 13 gólt szerzett. A mostani az eddig a legeredményesebb szezonja, hiszen szélsőként már hat alkalommal talált az ellenfelek kapujába az NB I-ben, és kiosztott 11 gólpasszt, amivel a harmadik helyen áll a házi kanadai táblázaton. Teljesítményét és hozzáállását értékelve a klub két évvel hosszabbította meg a szerződését.

– Szeretném megköszönni a klub vezetőinek, hogy már hosszú hónapokkal ezelőtt felajánlották számomra a szerződéshosszabbítás lehetőségét. Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt a maradásra, mert a klubnál a kezdetektől fogva mindenki tisztességes és korrekt volt velem szemben. A családommal sikerült tökéletesen beilleszkednünk itt Magyarországon – mondta a szerződés aláírását követően Oliveira.

– Nagyon fontos volt számomra, hogy az Oliveirával folytatott tárgyalások során éreztem, hogy a szakmai szempontok is legalább olyan jelentőséggel bírnak a döntéseiben, mint az anyagi feltételekkel kapcsolatos részek, és fontos volt számára, hogy a Videoton FC-vel a Bajnokok Ligájában szerepelhet. Nagyon jó mentalitású, meghatározó játékost szerződtettünk a következő két évre – kommentálta a szerződéshosszabbítást Burcsa Győző, Videoton FC klubigazgatója.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik